Timár Krisztina nem olyan régen tűnt fel nekem a Molyon, a szépirodalom mélységeit ismerő hölggyel készült interjút olvashatjátok.

 

– Némi nyomozás útján kiderült, hogy tanár a hivatásod. Családi hagyomány útján lettél tanár vagy más inspiráció vezetett a döntéshez?

 

Is-is. Mindkét szülőm pedagógus, úgyhogy „halmozottan hátrányos helyzetű”-ként indultam neki már az óvodának is. :) Ettől függetlenül ötéves koromtól huszonkét éves koromig felváltva akartam lenni állatorvos, régész, csillagász, óvónő és író. Még akkor se hittem el komolyan, hogy ebből tanári pálya lesz, amikor felvettek az egyetemre. Nem volt kötelező a szakjaim mellé tanári képzést is választani. Azért belefogtam („ingyen van” :D). Aztán a legelső próbatanításon meglepetésszerűen rájöttem, hogy ezt én élvezem. :)

 

– Mint tanár és irodalomban kellően jártas személy milyen kötelezőolvasmány-listát készítenél, ha ez nagyban eltér a valóságtól? Egyetértesz általában a kötelező olvasmány listával? (Itt megjegyzem, hogy egykori irodalom tanár ofőnk saját szakállára kiegészítette a listánkat.)

 

Azt te honnan veszed, hogy magyart tanítok? :) Ezt eddig nem mondtam! Mert amúgy igen. :D

Igencsak kényes a kérdés. Mindenkinek van róla véleménye, és érzékenyen reagálnak rá. Tökéletesen meg is értem őket. Még akkor is, ha nekem egyik olvasmány se billentette ki különösebben a lelki egyensúlyomat.

Egyetértek azzal, hogy azt a bizonyos listát már nagyon régen frissíteni kéne. Különösen általános iskolában. Mindig szem előtt kell tartani: itt az a legfőbb cél, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást. Hogy később maguktól, örömmel vegyenek a kezükbe akár kortársat, akár klasszikust. No de közben persze más célokról sem érdemes elfeledkezni: azért az a bizonyos „általános műveltség fejlesztése” sem az ördögtől való – a közös olvasmányélmények pedig közösséget is teremtenek, beléptetik a gyereket egy „te is olvastad? én is olvastam!”-világba.

Ami a középiskolát illeti, ott más a helyzet. Ott előtérbe lép a látókör kitágítása, az, hogy a diák megtanuljon szöveget értelmezni, szövegről vitatkozni, szöveghez kritikusan viszonyulni – és megtanulja, hogy az ő saját ízlésén, gondolkodásán, kultúráján kívül léteznek más ízlések, gondolkodások, kultúrák is. :) Ezt sokféle módon el lehet sajátíttatni. Úgy, hogy egy hatszáz oldalas regényről legfeljebb három órát lehet beszélni, nagyon nehéz. Mondom ezt én, aki – bevallom – tanévenként átlag egyszer magam is kiegészítem azt a bizonyos listát…

Ami szerintem fontos lenne: kezdetben nem regényeket, hanem sok novellát és verset olvastatni a középiskolában – klasszikust és kortársat egymás mellett –, azokon gyakorolni az olvasási technikákat, aztán következhetnének nagyobb lélegzetű művek is. Ami szerintem nagyon fontos volna (akár azon az áron is, hogy bizonyos most olvasott művek kiesnének): a német-francia-orosz stb. életművek mellé odatenni a közép- és kelet-európai életműveket is, sőt akár távolabbi országok egy-egy elbeszélését, novelláját; a tragédiák, a komoly művek mellé a komédiákat, a színvonalas vidám irodalmat; a klasszikus férfi írók művei mellé a klasszikus nőírók műveit.

Nem az a baja a kötelezők listájának, hogy „élvezhetetlen” művek szerepelnek rajta (dehogy azok…), hanem az, hogy egyoldalú.

 

– Megfigyeltem hogy sok szépirodalmat olvasol, de nincsenek kedvencek bejelölve.

Ha nem titok, akkor mesélj a kedvenc írókról és könyvekről. Melyek ezek? (Persze, ha ez nem bizalmas.)

 

Ha valakinek kétszáz kedvenc írója van, akkor egy sincs. :) Meg mostanság nem is az a fajta vagyok, aki, ha egy írónak egy könyve nagyon megtetszett, akkor hirtelen akarja a többit is. :) Annyi más író van, akitől semmit nem olvastam még, és rájuk is kíváncsi vagyok. :)

Szeretem a mágikus realizmust, az utaztató regényeket, a filozofikus regényeket (ebből a sci-fit is), szinte bármit, ami inkább kérdez és sejtet, mint kimond. A felnőttmesét. A kalandot. Nem szeretem, ha valamit nagyon a számba rágnak. Azt szeretem, ha egy könyv nagykorúnak néz.

 

– A Molyra hogyan bukkantál rá? Valaki meghívott vagy véletlen találat volt?

Hogy tetszi az oldal, mik számodra a pozitív jellemzői illetve mit kéne kicsit másképp csinálniaz oldal tartalmával? (Persze, csak ha van jobbító javaslatod).

Hívtak többször is, de akkor valahogy nem fogott meg. Úgy voltam vele, hogy tudok én olvasni internet nélkül is. :) Aztán egyszer mégiscsak gondoltam egyet, és regisztráltam. Amikor a kihívásokra rátaláltam, akkor kezdett igazán tetszeni az egész. Most is ez tetszik a legjobban: ahogy eddig teljesen ismeretlen szerzőkre találok rá, akiket máskülönben sose vennék le a könyvtár polcáról, és mégis hamar közeli, jó ismerősökké válnak. A másik, amit nagyon szeretek, hogy a fülszövegeken kívül, amelyek elfogultak vagy tévesek is lehetnek, hozzám hasonló olvasók értékeléseit is olvashatom, amelyek sokszor sokkal többet segítenek, hatásosabb ajánlónak bizonyulnak, mint bármi más. Változtatni nehéz lenne rajta – nem vagyok programozó… Most nem is jut eszembe semmi, amin változtatnék.

– Nemrég vetted át az egyik rovat Merítés-szerkesztői posztját. Vannak terveid, hogyan fogsz hozzákezdeni az első Merítésedhez vagy rábízod a spontaneitásra? Tervezel új alrovatot, új szemléletet bevinni a rovatodba? Van kedvenc rovatod, amit szívesen vinnél vagy csak elsőként olvasod a megjelenést követően?

 

A Merítésbe határozott céllal kerültem. :) Nem én választok rovatot, engem választottak a rovatnak. :) Egyelőre nem fogok újdonságokat belevinni, olyan bátor nem vagyok: nagyon fogok örülni, ha sikerül megugrani azt a mércét, amelyet az elődöm felállított. Terveim pedig már hetek óta vannak, nem szeretek utolsó pillanatra hagyni semmit. Az a jó, ha egy szöveg spontánnak látszik, és tapasztalatom szerint a leginkább spontánnak tűnő szövegek mögött szokott a leggondosabb munka lenni. Mármint ha jó a szöveg. Remélem, az enyém az lesz.

 

– Mit gondolsz mitől lesz egy könyv felkapott és olvasott? Jó a téma vagy csak a modern szót használva nagy a hype? Ugyanezt a hatást miért nehéz kiváltani pl. egy XIX-XX. századi irodalmi klasszikussal? Olyanokra gondolok, ami nem elég olvasott könyv és viszonylag kevés értékelése van.

A reklám nagyon sokat jelent. A könyvpiac is piac. Ahogy kipróbál az ember egy tisztítószert azért, mert mások is használják, úgy könyvet is olvashat az ember azért, mert sokan olvassák. (Jobb esetben azért, mert olyan emberek kezében látta, akiknek az ízlését tiszteletben tartja.) Aztán természetesen használ egy könyv megítélésének, ha díjakat kap, ha nagy a felhajtás körülötte, vagy ha egyszerűen csak botrányszaga van. :) Ugyanezt a hatást egy klasszikussal egyszerűen azért nehéz kiváltani, mert annak viszont nincs reklámja. Ha egyszer gazdag leszek, jól csengő szlogeneket fogok írni a Thyl Ulenspiegelnek meg a Fekete gyémántoknak, és teleplakátolom vele az összes főútvonal mentét meg a metróaluljárókat. :D

Az, hogy mitől marad egy könyv felkapott és olvasott, az már nehezebb. :)

Nem szeretem a „szépirodalom”-"ponyva"-kategorizálást. Egyáltalán ezzel a két szóval nem tudok mit kezdeni, a hozzájuk tapadó értékítéletekkel együtt, amely szerint a szépirodalom, az valami értékes, amelyet azonban csak a fanatikusok olvasnak, a ponyva meg értéktelen, de mindenki olvassa. Létezik szemétre való „szépirodalom” és klasszikussá vált „ponyva” is.

Tanárként komoly munka meggyőzni a tanítványaimat arról, hogy olvasom, sőt adott esetben értékelem és jónak tartom a népszerű irodalmat. Pedig ha pl. elárulom, hogy kitűnő könyvnek találom, és kétszer is elolvastam Stephen King Halálsoron-ját, akkor hamarabb hiszik el nekem, hogy A Mester és Margarita jó könyv. Ha többen elhinnék, hogy mindkét fajta könyvet lehet szeretni ugyanannak az embernek, valószínűleg a klasszikust is könnyebben el lehetne adni. :)

 

– Mit kell tudni még Timár Krisztináról, ami publikus lehet? Például van-e kreatív hobbid, sportoltál-e és hasonlók.

 

A legpontosabb önmeghatározásom: napi huszonnégy órában kíváncsi vagyok. :)

Sose sportoltam, de Malvin nevű biciklimet nagyon nélkülözöm, ha pár napig az idő miatt nem ülhetek rá. :) Vidéki gyerek voltam, vagyok, leszek, ha megyeszékhelyen lakom is: itt bringa nélkül nem élet az élet, a bánat szeret állandóan buszra várni. De gyalogolni is jó, főleg, ha kirándulni megyek. Életem egyik legszebb élménye volt az észak-angliai Haworth faluban (a Brontë testvérek falujában) tölteni öt hetet. Kutatóúton voltam, és lelkiismeretesen végig is ültem a könyvtári órákat – aztán meg szétjártam a környéken a vadonatúj túracipőmet. Darabokban hoztam haza.

Legalább hatéves korom óta gyakorlatilag folyamatosan regényeket írok. Mikor milyen színvonalút. :) És mikor mennyi időm van rá. :( Jelenleg évente összesen két-három hét. Mindenki azt mondja, írjak novellát inkább, akkor könnyebben találnék végre kiadót is, de, bármilyen furcsa, a novellaírás számomra sokkal nehezebb. És fontosabb, hogy egy mű a lehetőségekhez képest tökéletes legyen, mint az, hogy hamar megjelenjen. Ön-sorsrontás. Lehet mondani. :D