Az elmúlt időszakban három gasztronómiai témájú könyvet is olvastam. Nem tudom a pontos miértjét, így jött ki. Általában "csomagban" szoktam olvasni: krimiket, történelmi témájú könyveket és egyebet. Egy hét leforgása alatt "befaltam" Peter Mayle: Bor, mámor, Provanece, Bächer Iván: Vándorbab és Utóíz című írásait.
Következzék egy kis szubjektív csacsogás...



Magával a konyhával, a főzéssel úgy ahogy köszönő viszonyban állok.
No, ne tessen félreérteni azért nem vagyok mesterszakács.
Megcsinálok pár kaját, nem halok tőlük éhen. És még haspók sem vagyok, kérem szépen! Ennyi.

Az frissen olvasott könyvekről:

Peter Mayle egy hangulatos íztúrára invitálja az olvasót. Amolyan franciára.
Tudjátok, mintha Tour de France lenne. Na, azért szépítenék...
Mayle csak Provence-ba kalauzol. Jó fajta borok és ételek.
Maga a sztori sem mindenapos.
El tudunk képzelni egy angol fiatalt, akinek honnan honnan nem "terem" egy francia bácsikája?
Nos, ez megtörtént Max-szal. Sőt! Továbbmegyek még egy pofás kis birtokot is örökölt Marseille környékén. Erre mondanánk pestiesen szólva, hogy ez már döfi!
Ki ne szeretne szőlősgazda lenni Provence napsütött lankáin?
Maxnak ez megadatik. Igaz nem profi, de micsoda véletlen még szakértő társakat is talál.
A feladat roppant egyszerű: fel kéne virágoztatni a szőlőt, eladni a finom borokat.
Könyv végére jókora barbatrükkel még ez is összejön... meg egy kis kalamajka Á lá Police-módra.
Szó, mi szó jó könyv, bár a pezsgés hiányzott belőle. Pezsgő azért hébe-hóba akadt...
Még csak ágyjelenetig sem fajultak a dolgok és ezt leginkább a házvezetőnő bánta. :)

Olvastam már Maylétól A provance-i borbalhét. Az egy fokkal pörgősebbre sikerült.
Azért nem szólom le a fentebb ragozott könyvet sem.
Szívesen elruccannék élvezni a kajákat, dőzsölni és áldott nap a levegőn élni a szőlőtőkéim közelében. (Ez most irigység, pedig.... nekem is megadatott volna, ha nem vagyok olyan hülye. Igaz csak hazai, és az sem a legjobbféle. Ez van, így jártam.)


Bächer Iván: Ad 1 - Sajnálom, hogy csak ennyi földi karrier jutott neki, 56 év. Többet érdemelt volna a tehetségét figyelembe véve. Sajnos az élet alapigazságait nehéz megdönteni: " A jók mennek el korán " és hasonlók...

Mindkét most olvasott könyve (Vándorbab és Utóíz) gasztró kalandozás. Ahogy írta alcímnek az egyikbe "Ennivaló történetek".
Ad 2 - Olyan mindennaposak. Tömörek, velősek helyenként nyúlósak, mint a rétes - bár abból nem volt túl sok.
Meglepett a szerző konyhai szakértelme, hozzáértése.
Jó volt olvasni olyan szakzsargont, amit csak Gordon Ramsay-féle szakácsoktól hallani.
(Apropó! Egyszer Ramsay-re is sort kerítek esetleg Jammie Oliverre...)
Mert az egyszeri ember nem beszél feltétlenül úgy, ahogy Bächer Iván helyenként tette.
Habár, kétségtelen tény: Elég köznapian, könnyedén írt. Jó humorral.
Na, igen... Talán leginkább ez az, ami megfogott. Nem vagyok egy besavanyodott ember, bírom a jó humort. Egyes részeken jókat kacagtam. Hangosan.
Félek, hogy az utcán hülyének néztek volna emiatt.

A Vándorbab íródott előbb, így az volt az első időrendben olvasásilag.
Helyenként fergeteges.
Utóízzel már "csak" annyi bajom volt, hogy egyes novellák bekerültek a Vándorbabból illetve a harmadik gasztrós könyvből, a Kocsmazajból.
Utóíz inkább egy emlékkönyv. Tudta már, hogy nincs sok hátra. Élni kell ilyenkor és élvezni az életet. Bächer Iván megtette, megtehette az élete folyamán. Ezért szerencsés embernek tarthatja magát.

Summa summarum:

Jó könyvek, olyanok, amiből ihlet meríthető illetve még szórakoztat is.
Magamfajta amatőröknek és profibb konyhatündéreknek frissen, a sütőből kivéve melegen ajánlom!