Ezt a beszélgetést régóta terveztem. Mostanra összeállt a kérdés sor egy, a könyvszakmában járatos molytársunkkal. Nagyívű interjú Kuszmával:

 

Első, s egyben sokakat érdeklő kérdés – ha egyáltalán publikus: Mivel foglalkozol, hogy látszólag hivatás-szerűen olvasol és értékelsz ennyi könyvet?

Könyvesboltos vagyok egy szép és nyugodt boltban. Ez teszi lehetővé nemcsak azt, hogy hozzájussak az újdonságokhoz, de azt is, hogy mindenféle címek megforduljanak a kezemben a Bogyó és Babócától egészen Komoróczy Géza kétkötetes monstrumáig. Persze nem állítom, hogy mindet el is olvasom, de fülszövegek tekintetében egész jól állok. Szeretem a szakmámat, mert szép, gazdag és változatos, és nem kell benne ideglázat kapni.


Olvastam valahol, hogy két gyereked van. Hogyan fér össze a rengeteg olvasás és a család?

Nemcsak hogy összefér, de kicsit össze is függ. A családalapítás részemről a fokozatos lehiggadás logikus végpontja volt, ami az addiginál több otthonüléssel is járt. Az otthonülés meg könnyen okozhat könyvolvasást. Ez nálam valóban szenvedélybetegség-szerűvé fajult, de ez olyan szenvedélybetegség, ami összeegyeztethető a családi élettel. Persze a gyerekek (Emma 4, Kornél 2 éves)egyelőre nem olyan toleránsak a mániámmal, mint időnként igényelném, de hát ez van. Amíg nem eszik meg a könyveket, addig jóban vagunk. :) Emma pedig határozott fejlődést mutat. Amikor el kell kísérnem pisilni (pisilés közben igényli a társaságomat, és negyedórákat el tud tölteni a WC-n), akkor mostanában mindig mondja, hogy hozzak magamnak könyvet. Olvasni azt ugyan nem hagy, de ez határozottan fejlődés.


Annak idején ki(k) vagy melyik könyv vitt rá az olvasás szeretetére? Mi volt a döntő pont, amikortól könyvmolynak számítasz?

 

Édesapámnak elég nagy könyvtára volt (legalábbis nekem annak tűnt), főleg történelmi regényekből. Ott volt például a Francia históriák sorozat Merle-től, azon azóta kétszer is átszaladtam, és mind a kétszer komolyan rosszul éreztem magam, amikor a 13. kötetnek is vége lett. Az első transzcendentális élményem mindazonáltal aSzáz év magány volt úgy 16-17 évesen. Úgy emlékszem, abban a pillanatban nem is értettem, hogy ez után a könyv után hogy merészelhet bárki még prózát írni. Hiszen olyan totál felesleges.


Vannak-e kedvenc műfajaid, szerzőid és mik/kik ezek?

Szépirodalom és történelem, de azon belül széles spektrumon mozgok. Szerencsére megengedhetem magamnak, hogy ne kelljen szakosodnom, azt olvashatok, amit éppen megkívánok. Történelemben az angolszász írókat nagyon bírom, de a szépirodalomban annyi kedves szintem van, hogy fárasztó volna felsorolni.



Az értékeléseid élményszámba mennek. Van egy „állandó” sablonod, amely szerint megírod a recenziókat vagy elmész a spontaneitás irányába? Mi alapján csillagozol? Érezted már úgy, hogy felül kell bírálni egy-egy értékelést, pontszámot, mert időközben volt jobb olvasmányod?

Köszönöm az „élményszámbá”-t. :) Nincs sablonom, hagyom, hogy a könyv hasson rám, és próbálom értelmezni a hatást. Amióta értékeléseket írok, azt hiszem, más lett a hozzáállásom az olvasmányaimhoz. Tudni, hogy írni fogok róluk, azt is jelenti, hogy olvasás közben folyamatos párbeszédben vagyok magammal (illetve olvasási szünetekben a párommal), és tesztelem magamon (és páromon) a gondolataimat a szövegről. Valahogy sokkal több mindent észrevesz így az ember. Meg aztán: szeretek írni. Szeretem látni, ahogy egy mondat kialakul, hogy jelentéssel bíró betűsorrá válik. Ez hihetetlenül érdekes folyamat.

Ó, rengetegszer szerettem volna felülbírálni az értékelésemet, meg a csillagozásomat is. Tulajdonképpen akárhányszor olvasok át egy értékelést, mindig találok benne valamit, amin javítanom kell. Aztán egy idő után megunom, és inkább hagyom a francba. A csillagozás meg… igazából már elhatároztam párszor, hogy inkább nem is csillagozok. Aztán többnyire mégis.


Az látszik egyértelműen, hogy sok újdonságot olvasol, főleg kortárs magyarokat. A Merítés-díjat mennyire tekinted relevánsnak? Örülsz a kezdeményezésnek? Mit kéne javítani a kiíráson, ha van egyáltalán hibája? Szereted a díjazott könyveket? Van-e olyan új könyv a láthatáron, amit nagyon vársz?

 

A Merítés-díj egy nagyon jó kezdeményezés, mert egyrészt ajánlatott tesz olvasók egy része felé, hogy nézzétek, ezek a könyvek szerintünk a legjobbak – ez már önmagában hasznos. És alighanem bátor is. Másrészt elég széles teret hagy az olvasóknak, hogy ebből a kínálatból maguk válasszák ki a szívük szottyát. Én ezt védhetőbbnek látom, mint amikor x db rejtélyes irodalomtudós vagy publiciszta kiválasztja az év könyvterméséből azt a címet, amitől nekem konkrétan a hátam borsódzik. Az, hogy mennyire lesz ez fontos díj – hát dolgozni kell vele jó sokat. Kijavítani a hibákat. Megbeszélni a bírálatokat, minél több ember részvételével. Nem megsértődni. Évről évre lépni előre presztizsben. Ilyesmi. És akkor jó lesz. Én azt gondolom, hogy jó díjak kellenek – nem annyira az írónak, mint inkább az olvasónak. Az a díjak feladata, hogy segítsenek azoknak az olvasóknak, akiknek nincs idejük átrágni magukat évi 100 címen, de szeretnék, ha valaki rámutatna holmi minőségre. Ez persze felelősség.

Sajnos most nemigen látok olyan könyvet, ami idén biztosan megjelenik, és fenemód érdekelne. Úgyhogy erre a részkérdésre nem is tudok válaszolni. De legalább helyettük alkalmam lesz olyanokat olvasni, akiket nem ismerek.

 

Mit gondolsz arról miért rétegolvasmány a kortárs magyar irodalom? Miért olvassák viszonylag kevesen (legalábbis a molyos jelölések alapján)? Szerinted milyen műfajokban kéne népszerű kortársakat írni, kiadni, hogy azt még többen olvassák?

 

Én azt gondolom, hogy egy kortárs irodalom mindig nem kis részben a kísérletezésről szól. Hogy az író megpróbálja új nyelven megszólítani az olvasóját, több-kevesebb sikerrel – ráadásul hogy valójában siker volt-e a siker, az gyakran csak évek múltán derül ki. Természetes, hogy egy kísérletező próza nem szólíthat meg mindenkit – például azt a fazont, aki egy szövegben egy megszokott zugot keres, ahová elvonulhat, miközben a világ elzakatol mellette. Nem baj az, ha valami rétegolvasmány – ha letisztul az idegenkedés, akár még a kánonba is bekerülhet. Úgyhogy kortárs írók, csak kísérletezzetek.

Ettől függetlenül vannak azért műfajok, amiben elférne több magyar szerző. Krimiben, sci-fiben mondjuk. Ugyanakkor tudni kell, hogy egy kiadónak nem mindig éri meg energiát belefektetni egy magyar szerző felfuttatásába, piacra vezetésébe, amikor angol nyelvterületről szinte korlátlanul meríthet lektűrírókat, olyanokat, akiknek a neve mellé már élből odabiggyesztheti azt, hogy mondjuk: New York Times bestseller. Persze ha valaki nagyon-nagyon jól ír, akkor ez talán már nem számít. Úgyhogy megvan a recept: marha jót kell írni. Jobbat, mint egy New York Times bestseller.