Címkefelhő
Feedek
Megosztás
HTML
HTML
HTML

Színes álmok: Somogyi Réka, képzőművész

0

Legújabb beszélgetőtársam textilfestő művész. Ismerjétek meg Somogyi Rékát!

Az interjút vágatlanul teszem közzé, mert így fejezi ki legjobban a művésznő gondoltait, érzéseit a festés és az élet iránt.

 

 

  • Kezdjük a festéssel.  Mikortól rajzolsz, festesz és mi volt az első nagy sikered?

- 7 éves koromig rajzoltam nagyon sokat, aztán,mint búvópatak a mélyben kanyargott bennem 22 éves koromig, akkor  kezdtem el festeni.  Németországban éltem akkor, mint német/svéd szakos hallgató ösztöndíjon voltam kint, s a házinénim, akinél lakást béreltem hívott el egyik nap a selyemfestő kurzusára, mert látta, hogy a Magyarországra küldött borítékokra milyen kacskaringós mintákat rajzolok. Amúgy nem jókedvemből kezdtem el rajzolgatni..20 évesen egy sokkélmény hatására  furcsa tudatállapotba zuhantam bele, az addig ismert formák és az addig jól belakott én darabjaira tört. Szükségem volt valami terápiára. Szerencsére amellett, hogy kaptam külső segítséget is főként magamból merítettem erőt ahhoz, hogy ismét talpra álljak. Elkezdtem telerajzolni a testemet mindenféle mintával. Így kezdődött..

 

ILYEN GYÖNYÖRŰ AZ IDEI NYÁR..de csakis a mosógép miatt. Különben érdektelen lenne az egész. Lihegek, pedig egy helyben ültem egész héten. Biztos a mosógép az oka.

 

  • Van-e olyan irányzat  netán művész aki inspirál téged?  Ha volt példaképed, miért ő?

 

  • Festészetben nem szeretem a realistát, mert azt látom a szememmel is eleget. Ami izgalmas, boldogít, kitágít, belelkesít az a szemmel látható elcsúsztatása. Hogy a vásznon megtörténhessen az, ami a látható világban aligha. Hogy teremtsük tovább az, ami állítólag megtermetett. Picit idealista vagyok itt. Van valami olyan elképzelésem, hogy a művészet még akkor is, ha nagy drámát ábrázol adjon mellé valami kapaszkodót, ami kiemel, valami kötelet, amin felmászhatunk, vagy pontosítom az irányt,melynek segítségével magamba mászhatok bele. Inspirál mindaz, ami őszinte, direkt, nem bújik el maszk mögé, nincs rajta művészies manír, ami direktbe a szívembe szúr bele, mert  aki alkotta onnan alkotta. Sok-sok név van. Az a baj, hogy a név valahogy kifakul bennem, az élmény marad itt..de ha valami nagyon erős élményt kell felevenítenem az egy berlini Paul Klee-kiállítás volt, csak álltam, csukott szemmel a festmények előtt...

 

SÉTA Marc Chagall festménye után szabadon (85*85)

 

 

  • Nagyon komoly pályafutás áll mögötted, voltak kiállításaid. Melyikre vagy ezekből a legbüszkébb és mit tervezel a jövőt tekintve? Mikor és hol láthatók legközelebb a munkáid? Szereted a nyilvános szerepléseket?

Réka munkáit itt is meg lehet csodálni : http://somogyireka.hu/

 

- Nem vagyok már kislányka, 20 éve festek, azért volt időm elég. Szépen minden magára hagyott, és a festés maradt velem, mindennap festek, csak nyáron nem. Sok kiállításom volt, de nem vagyok a "mainstream" brancsban benne, ahhoz túl őszinték a képeim, nincs bennük semmi elvont, "trendi" módon drámai. Én csak azt festem, ami megesik velem, naplót festek, nincs bennem semmi titok. Vagyis egyetlen egy gyönyörű és csodálatos TITKOT festek körbe, amit elme meg nem ismerhet. Minden képemmel ennek a gyönyörűségnek feszülök neki.

"Büszke" arra vagyok, hogy eddig kibírtam, nem őrjített meg az extrém érzékenységem, az, hogy nincs rajtam védőburok, hogy még a meztelenségem sem takar. A jövőre nézve még pontosabb, még egyhegyűbb nekifeszülést kívánok magamnak az abszolút ismeretlen felé, még izzóbb szenvedélyes szerelmet, és azt, hogy ezt méltón ki tudjam fejezni a saját eszközeimmel, hogy megtaláljam a formát, ha írok róla megleljem a megfelelő szavakat...

Most épp nem tudom, hol lesz legközelebb kiállításom, a honlapomon és a facebook oldalamon naprakészek az információk, ott tessél majd keresni.

Ami most izgat az az, hogy Szilas Rita divattervezővel készülnek az első közös ruháink. Ugyanis két éve a festményekből ruhák is készülnek. Szerettem volna a képeket kivinni a térbe, lábonjáró kiállítássá varázsolni őket. Itt tartunk. Nagyon izgalmas ez az együttműködés Ritával, nézzétek majd az oldalam, alig bírom már magamban tartani...

Igen, szeretem a nyilvános szerepléseket. van bennem egy egészséges magamutogatás. Szeretem,ha fotóznak, szeretek nyilvánosság előtt beszélni, ha jól kérdeznek.Jólesik a képeimből készült ruhákat megmutatni a világnak.

 

CSILLAGON ÉS CSILLAGBAN Nagyon szeretem a rókafiú pulóverét, ahogy úttá válik, kinyílik, és ráléphetek. Ő meg velem tart. (85*85

  • Sokan festenek Magyarországon textilre, és mekkora az érdeklődés a munkád iránt? Van  egyesültetek, ahol mint „céh” összeültök, eszmét cseréltek?

- Nem tartozom semmiféle szervezethez, céhhez, stb. Egymagam vagyok a világban mint alkotó. Mivel nem tanultam iskolában a festést, a házinénimnél a tanfolyam kb 4-5 alkalom volt, ahol épp csak technikát tanultam, így egész életemben kívülálló maradtam. Előnye az, hogy nem akartam semmilyen trendnek megfelelni, csak magam hatottam magamra, hátránya, hogy nem vagyok a nagy katalógusokban számon tartva..

Eszmét viszont szeretek cserélni, de itt nem kell, hogy a másik "művész" legyen. Legyen csak ember, önmagát szenvedéllyel kutató, gondolkodó, érző lény. Szükségem van az ilyen társakra. keresem is őket... Holott végtelen szükségem van az egyedüllétre de ugyanúgy a megfelelő emberekre is.

Mekkora az érdeklődés? Mihez képest? Én úgy érzem, van érdeklődés. Sokan járnak ezen a "hegyen", ahol én, valahogy kiszagoljuk egymást. Én sok nyomot hagyok magam után, akarom, hogy megtaláljanak.

 

 

VAN VALAMI GYÖNYÖRŰSÉG A HALÁLBAN, AMI AZ ÉLETBŐL ISMERETLEN (85*85)

  • Egy-egy jól sikerült festmény mennyire vonz másokat? Mit gondolsz mi a fontosabb egy jól sikerült festmény a kezdetekben vagy, hogy már valaki nevet szerzett és az ő munkáit ezáltal jobban keresik.

 

  • Csak annyit szeretnék kérni, hogy amíg szükségem van a festésre, mint mankóra, addig maradjon, és hadd fessek egyre nekem kedvesebb, hozzám közelibb képeket. Nem annyira tudok, akarok én a közönségnek megfelelni, hanem csak magamnak. A korai képeimet már nem szeretem, messze vannak, nem fenyeget ilyen veszély, hogy túl fiatalon befutottam volna...

 


  • Melyik a legkeresettebb/legnépszerűbb vagy számodra legkedvesebb festményed?

 

  • Tavaly egész évben egy lángoló szerelmet festettem, hu, ott van egy pár erős darab. Voltak kemény megtapasztalásaink együtt, mintha tényleg mosógépbe dobtak volna bele, centrifuga, szárítás, stb... Meg az idén anyukám halála körül festettem nekem nagyon erős képeket, de ezek az én kedvenceim. Most is egyet anyunak, anyuról festek, nem akarom teljesen elveszteni... napról napra változik az ember kapcsolata a halottjával. A nappali énemmel nem tudok hozzá mindig közel menni, a festés közben igen... Gyönyörű, forró, puha érzés ez.

 

 

A Gangesz hazatér, 2016 (85*85cm)

 

  • Tudom rólad, hogy vonzódsz a keleti dolgokért. Miért és honnan ez a rajongás?  Volt valamilyen olvasmányélményed, ami arra terelt, hogy mélyebben foglalkozz a Kelet  világával?

 

- Kiskorom óta egyetlen kérdés izgat engem igazán, az pedig úgy hangzik, hogy ki vagyok én valójában? Ki az, akiben az isten, a világ, az én xy vagyok képzete felbukkan? Lényegében az összes mozdulatom ebbe az irányba halad. Szükségem van egy élő, hiteles Mesterre, aki a választ erre a kérdésre megtalálta, mert a saját tapasztalataim szerint az ember hiába kutat magában bármilyen mélyre a saját elméjén nem jut túl. Talán pillanatokra sejlik fel valami  "valóságosabb", de általában, ez a gyakrolat, az ismert minták az ilyen bepillantásokat gyorsan befedik.

Nekem volt egy nagyon erős bepillantásom 20 évesen, a beszélgetés elején említett sokkélmény, és 12 évnyi labirintus után feladtam,és bevallottam, hogy szükségem van valakire, aki a labirintusból kihoz. Mivel a mi nyugati keresztény kultúrkörünkben nem találtam hiteles segítőt, lehet csak pechem volt, kelet felé néztem...Pontosabban ilyenkor az van, hogy a Mester szúr ki magának, mintha születésem óta útban lett volna felém..A Mester nekem az Arunácsala Hegy, Dél-Indiában, és Ramana Maharshi, aki pont ma 66 éve, hogy itt hagyta e földet, de ahogy mondja, nem ment sehova... El kellett utaznom oda, hogy saját magam is tapasztalhassam, mit jelent ez a mondat. Csakis ezért utaztam el Dél-Indiába, máshova egyelőre nem vágyom, Európa-fan vagyok..Amire még szükéségem van az élő Mester, mert Ramana már nincs testem, 12 éve őt is megtaláltam, de ez már a legintimebb részem, ennek feszülnek neki a festményeim mind...

 

 

  • Ha már szóba kerültek a könyvek, mint molyt kérdezlek. Van-e az irodalomban nagy kedvenced, író vagy könyv, amihez folyton vissza kell térned? Milyen műfajokat kedvelsz?

 

  • Irodalom szakon végeztem, amíg kötelező volt, nem olyan nagy lelkesedéssel, de az egyetem óta egyre nagyobb kedvvel olvasok. Nincs olyan, hogy ne lenne nálam 1-2 könyv a táskámban. Szükségem van egy regényre, főleg a  mai irodalmat szeretem, az aktuális témákat, a korombeli írókat. Amit szeretek, ha a könyv hozott anyagból dolgozik. Hú, de kiszagolom, ha az író vetít nekem, elég sokszor teszik, kevesen mernek még a könyv lapokon is kitárulkozni.. Megint hadd ne említsek neveket, na meg szita az én agyam, ha felmegyek a moly-os értékelésiemre én magam is csodálkozom, mi mindent leírtam oda, nagy részére nem is emlékszem.
  • A regény mellett pedig folyamatosan olvasom a számomra hiteles Mesterek feljegyzéseit, annak ellenére, hogy tudom, az Igazságot soha senki nem írta le, mert emberi szóba Az nem fér el, de ha a szöveg már a Igazi felé mutat, na az már nekem hatalmas segítség..

 

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

 

A középpontban: Archibald Tatum

0

Legújabb beszélgetőpartnerem nem régen bukkant fel a Molyon és karakteres hozzászólásai miatt gyorsan a figyelem középpontjába került. Most kicsit megismerhetitek közelebbről

Első kérdésem: honnan a nicknév, ki a „névadód” pontosan, s miért?

Ez a név tökéletes szemléltetése annak az elmélyült figyelemnek, amellyel a körülöttem kavargó színeket és formákat – az ún. életet – követem. Nagyjából két éve úgy döntöttem, írok valami igazán szórakoztató regényt. (Értsd: hogy ebből szerezzek pénzt.:-)). Ehhez választottam a nevet, Art Tatum, sokak szerint minden idők legnagyobb dzsesszzongoristája után: megelőlegeztem magamnak a kifinomult, könnyed stílust, és a sorszámot. Apró szépséghiba, hogy ez az „Art” nála, természetesen, az Arthur-ből van. De jobb így, az Archibald hordoz valami arisztokratikus, távolságtartó idiotizmust, ez egészen illik hozzám.

Csapjunk bele a lecsóba. Könyvek Milyen műfajt kedvelsz és kik a favorit íróid? – ez utóbbi nem derül ki a Molyos adatlapodról.

Nincsenek kimondottan kedvenc műfajaim. Vannak zsánerek, amikkel nem tudok mit kezdeni, ilyen a fantasy vagy az utóbbi időben talán önálló zsánerré lett disztrópia. Ha elfogadjuk a felosztást lektűrre és szépirodalomra, akkor az elsőből talán csak krimit olvasok, azt sem sűrűn.
Kedvenc íróm sincs. Ennek egyik oka, hogy egy-egy író jellemzően nagyon szélsőséges nívón ír, vagyis a kérdés az lenne, kinek az írói stílusát szeretem legjobban: mikor kiét, hangulat kérdése.
De pár nevet azért mondok, hogy ne bújjak ki a kérdés megválaszolása alól. Nagyon sokszor olvastam tizenöt éves korom előtt a Tüskevár-(a)t. Nemrég belenéztem, meglepően jó színvonalú. Az utolsó olyan korszakom, amikor nagy kedvenceim voltak, húszéves koromban volt, akkor egy év leforgása alatt átestem egy Mikszáth-, egy Vonnegut- és egy Somerset Maugham-kóron, ezt a három szerzőt ma már nagyon máshogy és különbözőképpen látom és értékelem. Egyszer még fejbe kólintott utána Cortázar, és vannak, akiket csodálok – hosszú lista lenne, csak pár név: Borges, Esterházy, Kertész, Proust, Joyce, Krúdy stb. –, de ezek már jórészt intellektuális élmények, a fejem felől csordogálnak a mondataik a szívem felé.


Mi volt az a momentum vagy ki volt az a személy, aki rávett az olvasásra. Emlékszel, melyik könyvet olvastad el legelőször?

Érdeklődéssel hallgatom mások beszámolóit ezzel kapcsolatban, de nekem – és ez tk. minden területre igaz – mintha nem lennének emlékeim. Legalábbis igen homályosak, amik vannak.
Az otthoni könyvekben, már amik ennyi idő és költözés után megmaradtak, mindig találok a sziklarajzokat idéző firkákat. Az Így irtok ti-ben olyan jelek vannak, amiket egy az ausztrál bennszülöttekről szóló filmben láttam később. Az avantgardistákhoz is jegyzeteltem már háromévesen. Hogy ezeket olvastam-e először vagy az Ablak-Zsiráf-ot vagy valami spanyol nyelvű könyvet (Kubában éltünk első eszmélésem idején), ezt nem tudom. – Sok könyvet kaptam, kimondottan szerettek nekem könyveket venni, ilyen formájú kisfiú lehettem, de, úgy emlékszem, csak innen-onnan csipegettem belőlük, és nézegettem a képeket, ha voltak. Nagyjából ma is így olvasok.
A mintám talán édesapám volt. Kajak-kenu edzőként a reggeli és a délutáni edzések közt hazajött, és vagy az agyon gyűrött Élet és Tudományt olvasta (állandóan a hátsó zsebében hordta), vagy valami krimit.

Ha nem szigorúan titkos, mivel foglalkozol, milyen területen dolgozol?

Egészen érdekes a kérdés megfogalmazása. – A dolog úgy áll, hogy tényleg nem szeretek erről beszélni. Mivel nem vagyok képes alá-fölé rendeltségi viszonyban működni, így kényszermegoldások sorozata ebben a tekintetben (is) az életem. Az előző rendszerben vagy az szerepelt volna a személyi igazolványomban, hogy „Közveszélyes munkakerülő”, vagy, már ha lett volna ilyen: „Szerencsejátékos”. Ez utóbbi nem a leghízelgőbb címke, nem is érzem, hogy igazából közöm lenne hozzá, de csak evvel tudok szolgálni.

Hogyan fedezted fel a molyt és miért tartod jó weboldalnak?

Úgy rémlik, egy másik, írással foglakozó oldalon említették. Nem szeretek magyar oldalakra regisztrálni (vagyis magyarokra még kevésbé, mint nem magyarokra), benéztem – és már megint! – nem emlékszem az első benyomásaimra. Arra viszont igen, hogy egy ideig csak úgy követtem a történéseket, és Varga „Rock” Zsolt egyszer írt egy megjegyzést a blogomhoz, az után kapcsolódtam be (komolyabban?) az itteni diskurzusba.
Miért jó weboldal? Mindenesetre meglepő, nem gondoltam volna, hogy ekkorára tud nőni egy könyvekkel foglalkozó oldal. Vagy szorgalmasan törlik a nem megfelelő hangvételű hozzászólásokat, vagy akik olvasnak, tényleg képesek, mondjuk így, jólneveltséget idézően véleményt cserélni. Nem sok ilyen magyar nyelvű oldal lehet.

Mit gondolsz arról, miért olvasnak ilyen kevesen? Tapasztaltad-e, osztod ezt a véleményt? (Úgy hallottam könyvtárban és más beszélgetések során, hogy kevesen vesznek a kezükbe könyveket.)

Itt vannak az ismert tételek a mozi, a tévé és az internet megjelenéséről, ez nyilván egy folyamat. Nekem inkább az a kérdés, a szöveg mennyire marad alul a képpel szemben. Száz év múlva talán kuriózum lesz a minden kép, film, hang, illat és tapintás nélküli szöveg, de eltűnni nem fog. Egy-két generáció, és az e-olvasás lesz a megszokott – 2005-ben a Koizora című folytatásos regényt 3 millióan töltötték le Japánban mobiltelefonra, ez arányában az összmagyarságra átszámolva kb. 300 000. Ez az irány.
Nem vagyok benne biztos, hogy a Távol-Keleten egyre kevesebben olvasnak, meg kéne nézni a statisztikát, ez azért árnyalja a képet, és ki tudja, lehet, hogy Indiában és Afrikában is rákapnak majd, ha elkezd emelkedni az életszínvonal.
(A kelet-európai helyzet amúgy meg speciális, ha valaki a legalábbis nyugat-európai életszínvonal látszatát el szeretné érni – ez a társadalmi elvárás –, az olyan erőfeszítéseket tesz, ami mellett nemigen fog már olvasgatni.)

Az olvasáson kívül van-e különleges, egyedi hobbid?

A hobbi, ha jól sejtem, olyasmi, amit élvezetből csinál az ember. Naponta négy-öt órát írok, de semmi élveztet nem találok benne, így nem mondanám hobbinak. Küszködöm, hogy maradjon valami utánam, mert a lábnyomaimat mindig elmossa az eső. Vagy lehet, az érdekel, ki küszködik itt ezzel és miért. Akármelyik is, nagyon messze vagyok az elvárásaimtól.
Néha élvezem a kínai tanulást. Mindig szerettem nyelveket tanulni, a kínai tanulása a kultúrsokknak nevezett varázslatos jelenségből maradt vissza. De nemhogy nekem, még az emberiségnek is kicsik a lépések, amikkel haladok benne, így aztán talán ez sem igazi hobbi igazi élvezet híján.
Futok is, minden másnap tíz kilométert. Az utolsó két kilométer néha jólesik.
(A háromból adódik a következtetés: talán a mazochizmus a hobbim.)

Tudnál olyan könyveket mondani, amelyek nincsenek nagy reflektorfényben, de azt gondolod: mindenkinek olvasnia kéne?

Nem gondolom, hogy lenne olyan könyv, amit mindenkinek olvasnia kéne. Még olvasnia sem kell mindenkinek. Csinálja ezt az ember ízlése szerint. (Ezeket nem szigorúan mondtam, csak nem teszek mindenhová szmájlit.)
Időről időre belebotlom olyan könyvekbe, amiknél rácsodálkozom, milyen kevéssé ismertek, miközben rendkívül magas színvonalat képviselnek. Az utolsó egy évből ezt a hármat mondanám: Hermann Broch: Az alvajárók; Hamvas Béla: Karnevál; Heimito von Doderer: A Strudlhof-lépcső.

Köszi a kérdéseket!

:-)

Interjú Kuszmával

0

Ezt a beszélgetést régóta terveztem. Mostanra összeállt a kérdés sor egy, a könyvszakmában járatos molytársunkkal. Nagyívű interjú Kuszmával:

 

Első, s egyben sokakat érdeklő kérdés – ha egyáltalán publikus: Mivel foglalkozol, hogy látszólag hivatás-szerűen olvasol és értékelsz ennyi könyvet?

Könyvesboltos vagyok egy szép és nyugodt boltban. Ez teszi lehetővé nemcsak azt, hogy hozzájussak az újdonságokhoz, de azt is, hogy mindenféle címek megforduljanak a kezemben a Bogyó és Babócától egészen Komoróczy Géza kétkötetes monstrumáig. Persze nem állítom, hogy mindet el is olvasom, de fülszövegek tekintetében egész jól állok. Szeretem a szakmámat, mert szép, gazdag és változatos, és nem kell benne ideglázat kapni.


Olvastam valahol, hogy két gyereked van. Hogyan fér össze a rengeteg olvasás és a család?

Nemcsak hogy összefér, de kicsit össze is függ. A családalapítás részemről a fokozatos lehiggadás logikus végpontja volt, ami az addiginál több otthonüléssel is járt. Az otthonülés meg könnyen okozhat könyvolvasást. Ez nálam valóban szenvedélybetegség-szerűvé fajult, de ez olyan szenvedélybetegség, ami összeegyeztethető a családi élettel. Persze a gyerekek (Emma 4, Kornél 2 éves)egyelőre nem olyan toleránsak a mániámmal, mint időnként igényelném, de hát ez van. Amíg nem eszik meg a könyveket, addig jóban vagunk. :) Emma pedig határozott fejlődést mutat. Amikor el kell kísérnem pisilni (pisilés közben igényli a társaságomat, és negyedórákat el tud tölteni a WC-n), akkor mostanában mindig mondja, hogy hozzak magamnak könyvet. Olvasni azt ugyan nem hagy, de ez határozottan fejlődés.


Annak idején ki(k) vagy melyik könyv vitt rá az olvasás szeretetére? Mi volt a döntő pont, amikortól könyvmolynak számítasz?

 

Édesapámnak elég nagy könyvtára volt (legalábbis nekem annak tűnt), főleg történelmi regényekből. Ott volt például a Francia históriák sorozat Merle-től, azon azóta kétszer is átszaladtam, és mind a kétszer komolyan rosszul éreztem magam, amikor a 13. kötetnek is vége lett. Az első transzcendentális élményem mindazonáltal aSzáz év magány volt úgy 16-17 évesen. Úgy emlékszem, abban a pillanatban nem is értettem, hogy ez után a könyv után hogy merészelhet bárki még prózát írni. Hiszen olyan totál felesleges.


Vannak-e kedvenc műfajaid, szerzőid és mik/kik ezek?

Szépirodalom és történelem, de azon belül széles spektrumon mozgok. Szerencsére megengedhetem magamnak, hogy ne kelljen szakosodnom, azt olvashatok, amit éppen megkívánok. Történelemben az angolszász írókat nagyon bírom, de a szépirodalomban annyi kedves szintem van, hogy fárasztó volna felsorolni.



Az értékeléseid élményszámba mennek. Van egy „állandó” sablonod, amely szerint megírod a recenziókat vagy elmész a spontaneitás irányába? Mi alapján csillagozol? Érezted már úgy, hogy felül kell bírálni egy-egy értékelést, pontszámot, mert időközben volt jobb olvasmányod?

Köszönöm az „élményszámbá”-t. :) Nincs sablonom, hagyom, hogy a könyv hasson rám, és próbálom értelmezni a hatást. Amióta értékeléseket írok, azt hiszem, más lett a hozzáállásom az olvasmányaimhoz. Tudni, hogy írni fogok róluk, azt is jelenti, hogy olvasás közben folyamatos párbeszédben vagyok magammal (illetve olvasási szünetekben a párommal), és tesztelem magamon (és páromon) a gondolataimat a szövegről. Valahogy sokkal több mindent észrevesz így az ember. Meg aztán: szeretek írni. Szeretem látni, ahogy egy mondat kialakul, hogy jelentéssel bíró betűsorrá válik. Ez hihetetlenül érdekes folyamat.

Ó, rengetegszer szerettem volna felülbírálni az értékelésemet, meg a csillagozásomat is. Tulajdonképpen akárhányszor olvasok át egy értékelést, mindig találok benne valamit, amin javítanom kell. Aztán egy idő után megunom, és inkább hagyom a francba. A csillagozás meg… igazából már elhatároztam párszor, hogy inkább nem is csillagozok. Aztán többnyire mégis.


Az látszik egyértelműen, hogy sok újdonságot olvasol, főleg kortárs magyarokat. A Merítés-díjat mennyire tekinted relevánsnak? Örülsz a kezdeményezésnek? Mit kéne javítani a kiíráson, ha van egyáltalán hibája? Szereted a díjazott könyveket? Van-e olyan új könyv a láthatáron, amit nagyon vársz?

 

A Merítés-díj egy nagyon jó kezdeményezés, mert egyrészt ajánlatott tesz olvasók egy része felé, hogy nézzétek, ezek a könyvek szerintünk a legjobbak – ez már önmagában hasznos. És alighanem bátor is. Másrészt elég széles teret hagy az olvasóknak, hogy ebből a kínálatból maguk válasszák ki a szívük szottyát. Én ezt védhetőbbnek látom, mint amikor x db rejtélyes irodalomtudós vagy publiciszta kiválasztja az év könyvterméséből azt a címet, amitől nekem konkrétan a hátam borsódzik. Az, hogy mennyire lesz ez fontos díj – hát dolgozni kell vele jó sokat. Kijavítani a hibákat. Megbeszélni a bírálatokat, minél több ember részvételével. Nem megsértődni. Évről évre lépni előre presztizsben. Ilyesmi. És akkor jó lesz. Én azt gondolom, hogy jó díjak kellenek – nem annyira az írónak, mint inkább az olvasónak. Az a díjak feladata, hogy segítsenek azoknak az olvasóknak, akiknek nincs idejük átrágni magukat évi 100 címen, de szeretnék, ha valaki rámutatna holmi minőségre. Ez persze felelősség.

Sajnos most nemigen látok olyan könyvet, ami idén biztosan megjelenik, és fenemód érdekelne. Úgyhogy erre a részkérdésre nem is tudok válaszolni. De legalább helyettük alkalmam lesz olyanokat olvasni, akiket nem ismerek.

 

Mit gondolsz arról miért rétegolvasmány a kortárs magyar irodalom? Miért olvassák viszonylag kevesen (legalábbis a molyos jelölések alapján)? Szerinted milyen műfajokban kéne népszerű kortársakat írni, kiadni, hogy azt még többen olvassák?

 

Én azt gondolom, hogy egy kortárs irodalom mindig nem kis részben a kísérletezésről szól. Hogy az író megpróbálja új nyelven megszólítani az olvasóját, több-kevesebb sikerrel – ráadásul hogy valójában siker volt-e a siker, az gyakran csak évek múltán derül ki. Természetes, hogy egy kísérletező próza nem szólíthat meg mindenkit – például azt a fazont, aki egy szövegben egy megszokott zugot keres, ahová elvonulhat, miközben a világ elzakatol mellette. Nem baj az, ha valami rétegolvasmány – ha letisztul az idegenkedés, akár még a kánonba is bekerülhet. Úgyhogy kortárs írók, csak kísérletezzetek.

Ettől függetlenül vannak azért műfajok, amiben elférne több magyar szerző. Krimiben, sci-fiben mondjuk. Ugyanakkor tudni kell, hogy egy kiadónak nem mindig éri meg energiát belefektetni egy magyar szerző felfuttatásába, piacra vezetésébe, amikor angol nyelvterületről szinte korlátlanul meríthet lektűrírókat, olyanokat, akiknek a neve mellé már élből odabiggyesztheti azt, hogy mondjuk: New York Times bestseller. Persze ha valaki nagyon-nagyon jól ír, akkor ez talán már nem számít. Úgyhogy megvan a recept: marha jót kell írni. Jobbat, mint egy New York Times bestseller.


Megkérdeztem egy könyvtárost - kkata76 beszámolója

0

A most következő beszámolóban kkata76 meséli el mit is csinál egy könyvtáros.

Azt kérdeztem tőle milyen iskolai végzettség kell hozzá, milyen feladatai vannak azontúl, hogy a könyveket kiadja az olvasóknak. Arra is rákérdeztem volt-e valami egészen különleges esete.

 

 

Kell valamilyen szintű szakvégzettség, vagyis aki nem végez könyvtár szakot valamelyik egyetemen, annak el kell végeznie egy OKJ-s felső-közép szintű tanfolyamot, amit persze csak akkor fogadnak el az egyetemi könyvtár szak helyett, ha van mellette felsőfokú végzettséged. A kvt. mellett sokan végeznek magyart, törit, idegen nyelvet vagy informatikát. Van, amikor nem kimondottan könyvtár szakosokat keresnek, az egyik munkatársam pl. zenészként végzett a főiskolán, most a zenei gyűjteményünkben ő a zenei szakkönyvtáros. (Nyilván sokkal jobban tud tájékoztatni egy ilyen speciális területen, mint aki soha nem tanult zenét.) Van filmes szakot végzett munkatársam, aki ebben a témában van leginkább otthon, van művészettörténészünk is…általában mindenkinek van szakterülete, amiben inkább otthon van, mint a többiek. 
Ez azért (is) fontos, mert gyakran kapunk olyan kéréseket, hogy valamilyen témában kutató olvasóknak (pl. hallgatóknak, sőt, oktatóknak) segítsünk forrásanyagot, irodalomlistát összeállítani, vagy szakdolgozati téma keresésében – szűkítésében kérnek segítséget. Én művészeti szakkönyvtáros vagyok: a mi könyvtárunkban egy külön emeleten van a művészeti gyűjtemény (zenei stúdió és film, képzőművészetek, építészet, színház, tánc) és én itt dolgozom, ami azt jelenti, hogy annak tudok segíteni leginkább, aki ebben a témában kutat. 
Meg szoktak keresni bennünket múzeumokból, galériákból is, ha egy-egy kiállításhoz kell anyagot összeállítani. 
Olyan is van, hogy az olvasó csak utána akar nézni valaminek (pl. hallott egy budapesti, a két világháború között lerombolt templomról, és arról keres anyagot, jó esetben legalább azt tudja, hogy hol volt, vagy kinek volt szentelve. Olyan kérésem is volt már, hogy előző évben a nyaraláson Salzburgban a buszból látott az illető egy szép nagy szobrot, és arra kíváncsi, hogy kit ábrázol, és ki készítette. :) Ezek izgalmas dolgok, én személy szerint nagyon szeretek kutatni. 
Napi 3-4 órát töltünk az információs pultnál. Volt egy olvasó, aki megkérdezte, hogy ha nem vagyok ott, akkor hol vagyok? Azt válaszoltam, hogy máshol. Van munkaszobánk, ahol az ún. belső munkákat végezzük. Ez sokféle tevékenységet jelent, a legtöbb időt az állomány (könyvek, folyóiratok, egyéb dokumentumok) kezelése, gondozása veszi el: leltár, selejtezés, új könyvek rendelése, pakolás, fésülés (az utóbbi azt jelenti, hogy időnként át kell bogarászni a polcokat, hogy a könyvek a helyükön vannak-e, mert néha (gyakran) a kedves olvasó, aki leveszi a polcról, nem a helyére teszi vissza, és úgy elég nehéz megtalálni egy könyvet egy kb. 900 ezres könyvtárban :) Ezt egy-két hetente meg kell csinálni. 
Ezenkívül mi építünk egy művészeti adatbázist folyóiratcikkekből, ami azt jelenti, hogy figyeljük a lapokat, és ha olyan cikket/tanulmányt találunk, ami a mi területünkbe passzol (bármilyen művészeti téma), azt földolgozzuk. 
Írunk könyvajánlókat, folyamatosan vannak kiállításaink, melyeket kb. három hetente cserélünk (ezekhez többnyire a könyvtár dokumentumait használjuk föl), rendezvényeket és képzőművészeti kiállításokat szervezünk, néha van lehetőségünk továbbképzésekre menni. Nem tudom, kihagytam-e valamit. Egyik ismerősöm az egyetemről, mikor kiderült, hogy könyvtárban dolgozom, irigykedett, hogy milyen nyugis munkahelyem van. Hát, volt már olyan nap is, amikor nem történt semmi… de olyan is volt, hogy egy belőtt olvasó késsel támadt egy kollégára… szerintem ez sem „nyugisabb”, mint bármely más munkahely, ahol emberekkel kell foglalkozni. 
Édesanyámtól megkérdezte valaki, mikor mondta, hogy a lány könyvtáros, hogy 
– És mit csinál ott egész nap? 
Anyu mosolyogva ezt válaszolta: 
– Olvas.

Beszélgetés Stendhallal

0

Stendhal. Jól csengő név irodalmi berkekben. Ha nem is az egykori íróval készítettem „síron túli” interjút, hanem a nevét viselő Moly hölggyel. Aki nem mellesleg a Merítés egyik rovatának szerkesztője.

 

– Előzetes „felmérésed” alapján annyit tudok rólad, hogy természetkedvelő vagy, szeretsz túrázni. Volt-e emlékezetes kirándulásod, s ha igen merre? Tudnál olyan kevéssé közismert túrautat javasolni a Molyoknak, amit feltétlenül keressenek fel?

Igen, jól tudod, tényleg szeretek/szeretünk kirándulni, túrázni. Felüdít és feltölt a mindennapok rohanó tempója után. Az útvonalaink változatosak, bár közelsége miatt elsősorban a Bakony erdeit járjuk. Ezen kívül különösen kedveljük az Őrséget és én – talán mert azt érzem igazán hazai terepnek – a Mecseket is. A legemlékezetesebb túránk talán a 2013-as Téli Tihany, ahol a viszonylag egyszerű terepet a túra előtti tartós havazás, esőzés, majd a túra napján folyamatos eső és szél nehezítette. Nem gondoltuk, hogy ennyire megszenvedünk vele. Kevéssé ismert túraútvonalat konkrétan nem tudok mondani, de ha valaki magányra vágyik és kevés turistára, akkor javaslom, hogy alacsonyabb rendű jelzéseket, jelöletlen utakat válasszon. (Ez utóbbit csak azoknak, akik idegen terepen is jól tájékozódnak.) Talán kevéssé ismert, és térképpel sem túl jól ellátott rész a Várpalota melletti Burok-völgyi őserdő. Nehéz terep, de érdemes vele megpróbálkozni, biztos, hogy felejthetetlen élményt nyújt. Emellett mindenkinek javaslom, akár kisgyerekkel, családdal is, a Porva-Csesznek és Vinye közötti szakaszt.
Akit érdekel, képes ízelítő itt:https://www.facebook.com/veronika.petrovics/media_set?set=a.10200564573537158.1073741831.1243392159&type=3
https://www.facebook.com/veronika.petrovics/media_set?set=a.4881138146648.1073741828.1243392159&type=3

– Másik fontos tudnivaló az, hogy jól ismered a gyógynövényeket, vadon élő növényeket, gombákat. Ez az ismeretanyag honnan származik? Sok utánaolvasás vagy volt a családodban, aki megtanított rá?

Erről is jól értesültél. :) Szüleim mindketten gazdászok, a természet, növények és állatok szeretetét tőlük örököltem. Az ismeretanyag alapja is tőlük származik. Később, mivel az érdeklődés és rajongás nem lankadt, egyre gyarapodott az ilyen jellegű szakirodalom az otthoni polcon, majd ösztönzésemre a párom gomba-szakellenőri tanfolyamra jelentkezett és járt, aminek az anyagát együtt tanultuk. Ma már számos erdei vagy magunk által termesztett gyógy- és fűszernövény kap helyet a konyhapolcon a szárított gombák mellett.

– Könyvek terén hogyan jellemzed önmagad illetve mit gondol rólad a környezeted? Konkrétan: milyen stílust, műfajt kedvelsz?

A közvetlen környezetem (család) elég jól tolerálja a könyvekhez való vonzódásom. :) Mindig van valami, postán várok vagy küldök, lejár a kölcsönzési idő, új polc kell, stb. A munkatársaim, szerintem valamiféle csodabogárnak tartanak, a barátaim azonban hasonló „fétissel” rendelkeznek.
Hogy mily stílust, műfajt szeretek? Nehéz kérdés. Igazából mindenfélébe belekóstoltam, nagyon függ az adott hangulatomtól, hogy mit veszek kézbe. Inkább azt mondom, mi az ,ami kevésbé az én világom, talán az a kevesebb. :) A krimiknek, háborús könyveknek nehezen állok neki. Talán még soha nem olvastam kémregényt, képregényből meg utoljára Góliátot és Bobo-t. Mostanában kevésbé van türelmem a nehéz, tartalmas könyvekhez (talán kicsit fáradt vagyok), de a YA kategória sem nyert meg magának. (Már amennyivel próbálkoztam.) Szeretem a szépprózát, az igényes fantasyt, történelmi regényeket.

– Ha szabad érdeklődni a munkád felől: milyen ma egy kiadónál dolgozni? Mit tudhatunk meg erről?  Van-e kereslet a könyvkiadásra? Milyen színvonalúnak gondolod a kortárs irodalmat? (Tökéletes, jó, megfelelő vagy lehetne jobb is)

A munkám sajnos nem túl érdekes, bár kívülről, elsőre annak tűnhet. Egy napilap-kiadónál dolgozom, hirdetési osztályon, nem pedig a hírszerkesztőségben. Feladataim közé tartozik a laptükör elkészítése, hirdetéskorrektúrázás, területek közötti kapcsolattartás. A munkatempó – a napról-napra történő megjelenésnek köszönhetően – elég feszített, nincs mit áttolni holnapra, hiszen lyukasan nem jelenhet meg az újság.

Az elmúlt években kezdtem csak kortárs irodalmat olvasni (igaz ez mind a haza, mind a külföldi írók munkájára). Ha az eddigi tapasztalatom mérvadó, a színvonalról talán azt tudom mondani, hogy a legnagyobb szeméttől kezdve, a legmagasabb szintű irodalomig minden megtalálható. Eladni pedig azt lehet, amire van kereslet. (és aminek jó a reklámja)

– Érdekelne a véleményed szerinted, milyen címkéjű műfajban kéne több könyvet eladni hogy az olvasás még népszerűbb hobbi legyen? Szerinted elégséges mennyiségű vagy túl sok szórakoztató irodalmat adnak ki?

Nem ismerem a könyvpiacot, de amit látni vélek, hogy a könyvesboltok polcain a legelőkelőbb helyet a szórakoztató irodalom foglalja el. Nehéz ezek közül választani, én ajánlás nélkül nem is merek. Nem tudom (és nem is akarom) követni, hogy az ezerféle sorozat éppen hányadik kötetnél tart. Szóval szerintem jól jönne egy kis reklám a magasabb szintű irodalomnak is. Nem szeretem, amikor a boltban lévő egyetlen darab Faludy kötetet még az eladó sem találja….

 

– Most olvastam egy friss karcod, hogy a teljes Merítést átolvasod ától cetig. Ezzel az a célod, hogy szerkesztőként képet kapj a múltról vagy pusztán érdeklődésből teszed, minden „hátsó szándék” nélkül? Szerinted sokan megteszik a teljes átolvasást havonta?


A karcom – kérdésed alapján – azt gondolom félreérthető volt, egyelőre csak az adott hónapra fókuszáltam, és még ezt sem sikerült egy hétvége alatt befejezni.
A Merítés-olvasási szokásaim igen rapszodikusan változtak az elmúlt években. Volt, amikor igyekeztem minden rovatot nagy vonalakban átnézni, volt, hogy a kedvenceket olvastam el az utolsó linkig. Aztán olyan időszakom is volt, mikor még a frisseimet sem olvastam el, nemhogy más tartalmat.
Most, hogy meghívtak a szerkesztőségbe, úgy érzem meg kell, hogy tiszteljem a többieket azzal, hogy ezt majd időről-időre megteszem, hiszen egy-egy rovat összeállításába rengeteg időt, munkát, energiát és szeretetet fektetnek bele, összegyűjtve és kiválogatva a tartalmak színe-javát minden témában.
Azt hiszem, hogy már az nagy megtiszteltetés lenne, ha minden moly csak a 2-3, érdeklődésének leginkább megfelelő rovatot bogarászná végig, de szerintem a legtöbben nem ismerik. Úgyhogy nem hiszem, hogy sokan végigolvasnák.

– Tudsz olyan olvasmányt mondani, ami egészen különleges volt, de kevesen olvasták még és szélesebb körben is ajánlanád az adott könyvet/ket?

Minden olvasmány különleges a maga módján. Na jó, ez elég közhelyes hülyeség, viszont más-más meghatározó könyvélményeim voltak gyerekkén, tinédzserként, felnőttként.
A Végtelen történet gyerekként is a kedvencem volt, ez később, többszöri újraolvasás után sem változott. Mindig tud valami további pluszt nyújtani. Igaz, ezt sokan olvasták, úgyhogy nem felel meg a kritériumnak. :)
Viszont Popper Péter Pilátus testamentuma című könyvét a molyon csak 80-an jelölték olvasottnak, számomra meghatározó élményt nyújtott, szívesen javaslom bárkinek.

 

Köszönöm a beszélgetést!

A gitáros Moly: Andrew N. Bagman

0

---A következő  interjút Bagaméri Andrásssal készítettem. Ismerjétek meg a Moly egyik legjobb zenészét.

- Zenész vagy. Hogyan lettél gitáros? Volt valaki tanárod, aki döntően befolyásolta a döntésed, hogy zenélj?)

 

– Édesapám a könnyűzenének azon vonalát preferálja, mondhatni imádja, ami színtiszta gitárzene. A nagy kedvencek között Hendrix és Tátrai vannak, de szereti mondjuk Clapton vagy Gary Moore játékát is. Nem volt nehéz így átvennem tőle és megszeretni ezeket a zenéket. Még emlékszem arra is, hogy pár éves voltam, amikor bakelit lemezről hallgattuk ketten a Black Sabbath, Black Sabbath című korongját. Imádom azt az albumot a mai napig. Ezeknek a közös zenehallgatásoknak a következményeként alakult ki bennem a könnyűzenének a mély szeretete. A gitárosok is adottak voltak ugye ahhoz, hogy legyen min felnőni. Aztán a gitár egy egészen vicces szituációból jött a képbe: édesapám vette közel 30 éve (lehet már több is), akkor egy egész havi fizetés volt elmondása szerint, de sosem tanult meg rajta játszani sem ő, sem édesanyám, így kb egy drága dísz lett. Az előtérben volt a házunkban a szekrénynek támasztva. Amikor már kezdtem megismerni a klasszikusokat, úgy mint AC/DC (mai napig egyik abszolút kedvenc), Deep Purple, Led Zeppelin, Black Sabbath, meg ugye a kötelező Hendrix és Tátrai adagok, akkor egyszer csak rádöbbentem, hogy ez a dolog itt a sarokban nem dísz, nem porfogó, hanem egy hangszer! Így kezdődött minden. Tanulni akartam, azonnal és mindent – tehát tipikus „kezdő” voltam. Ám azt biztosra tudtam, hogy nem akarok zeneiskolát, nem akarok kottát, életrajzokat és semmit, ami keretek közé szorít. Helyben találtunk is újsághirdetés alapján egy fiatal férfit, hozzá jártam el. Kb 2 évet voltam a tanítványa, az alapokra megtanított, aztán tulajdonképpen otthagytam és magamban folytattam mindent. Amit köszönhetek neki, hogy ugyan úgy mentem oda, én fizetek, és azt tanuljunk amit én akarok, ő mégis figyelmen kívül hagyta ezt szerencsémre, és sok műfajba belekóstoltunk. A másik „szerencsém”, hogy nem álltam úgy anyagilag, hogy hamar váltsak az előbb hangszerből dísszé, majd aztán díszből ismét hangszerré alakuló Cremona gitárról egy komolyabb elektromos gitárra. Így az első 2 évemben én szinte csak képeken, meg videókon láttam villanygitárt, de a kezemben nem fogtam. Mindent, amit akkor tudtam, ezen az öreg, de megbízható és eléggé vastag nyakú, nylon húros hangszeren sajátítottam el.

 

- Milyen stílust kedvelsz igazán: Metal, blues, country esetleg jazz? Van kedvenc előadód  és ki az?

 

– A műfajok és stílusok sok mindentől függnek nálam. Alapvetően érdekes vagy sem, a legtöbb esetben amit szívesen játszok, azt nem feltétlenül hallgatom szívesen, mint „sima” zenekedvelő. Példa. Az elvont, sokaknak már nem tetsző vagy igazi rétegzenének számító bluest a mai napig imádom pötyögni a gitáron, még akkor is, ha csak magamban vagyok. De hogy őszinte legyek, ilyenek nincsenek a lejátszási listámban, mert egyszerűen ritkán hallgatom őket. Ha azt vesszük, a hangulatomtól is függnek a stílusok, így olykor jól esik egy kicsit keményebb vonalat bömböltetni magamnak egy fejhallgatón, ám azokat meg nem is jutna eszembe játszani (Korn és az ehhez hasonló típusú zenék). A zenélésben valójában nem is nagyon válogatok. Alapvetően érzelmi beállítottságú vagyok, tehát ami számomra érzelemdús, és közvetít valamit, az jöhet. Játszottam már pár formációban, sok műfaj is megvolt már úgymond, de az igazi metál nem, és azt nem is tervezek. Részt vettem már rockos, bluesos, népzenei, jazzes és most épp egy versmegzenésítős, 2 akusztikus gitáros projektben is.

Kedvenc előadó. Ez nagyon nehéz, mert tényleg mindent meghallgatok amiben találok magamnak valami jó dallamot vagy értékeset. Alapvetően tényleg a klasszikus rock képviselőt szeretem, de komolyan van a kedvenceket tartalmazó listán még Britney Spears is. Mondjuk rockban az AC/DC, azt nem lehet überelni nálam. Ha gitáros akkor meg Tátrai Tibor egyértelműen, neki viszont szinte minden formációja, de a magyar supergroup, a Boom Boom különösen favorit. Ezen kívül rengeteg minden van, amit szeretek. Nem is kezdek a felsorolásba, mert számos olyan is van, hogy egy-egy előadótól max egy vagy két dal.

 

- Úgy hírlik játszottál a Tátrai Bandben. Ha nem titok hogyan kerültél ilyen neves bandába?

 

– Neeeeem, a Tátrai Bandben azért nem, de Tibusszal már zenéltem egyszer két dal erejéig együtt. Én még azért bőven gyerek voltam, amikor a Tátrai Band futott és mindenki szerette az országban, szóval nem is lehetett rá lehetőségem. Ám az nagy álmom volt, hogy Tibusszal együtt zenélhessek egyszer. Ez úgy jött össze, hogy a WildFlowers Band zenélt az Orosházi Rock és Blues Egyesületnél, én meg tulajdonképpen bekéredzkedtem, ugyanis abban a bandában olykor vendégként megfordul Tátrai Tibor. Beszéltem a klub programszervezőjével és Suba Attilával is, a zenekar énekesével, és sikerült összehozni, hogy zenéljünk. Sőt. Egy rögtönzött gitárpárbajról volt szó, ugyanis egy másik remek gitáros, Petendi Tomi is fellépett aznap, így őt is meghívták. Végül négyen nyúztuk a gitárt, mert természetesen a WildFlowers szintén remek zenésze is a színpadon volt. Szóval ez egy egyszeri, megismételhetetlen és pazar este volt, amiben két dalra jammeltünk – Mátray Csanád, Petendi Tomi, Tátrai Tibusz és én.

Ezen kívül voltam már a Tűzkerék Xt-nek a vendége többször. Egyszer a Pecsában is, egy, a Radics Béla emlékére szervezett emlékkoncert záróakkordjaként megrendezett gitárpárbajon. Velük már baráti kapcsolatot ápolok, mert rendkívül kedvesek és közvetlenek – mindamellett, hogy baromi jó zenészek. Náluk például az első közös zenélésünkkor vívtam ki azt, hogy újból meghívásokat és lehetőségeket kapjak. Ráadásul egyszer egy rádióinterjúban nagyon is dicsérően nyilatkozott rólam és a játékomról Tóth Tamás Béla, ami rendkívül jól esett.

 

- A zenéhez dalszövegek is kapcsolódnak. Írtál már dalszövegeket?

 

– Valójában mindig is írtam verseket, novellákat, elbeszéléseket, tehát a dalszöveg sem állt tőlem távol, így igen, írtam, de egy sem lett felhasználva, mert sokáig olyan zenekarokban játszottam, amikkel feldolgozásokat tanultunk be és nyomtunk el. Néhány még megvan, de kb a fiókban landolt. Azóta annak a zenekarnak, aminek írtam régen, már nem is vagyok a tagja. Manapság használom újra ilyen téren a kreativitásom, mert két olyan projektem is van, amikben elkelnek a saját ötletek. Említettem már az egyiket, amiben verseket zenésítünk meg, ez a Live Coals. Oda a szövegeket nehéz lesz bevinni, mert rengeteg jó mű vár feldolgozásra (pl Sohonyai Attila egy-egy alkotása). Zenét azonban rendszeresen szerzek, mert ugyan mások által írt költeményeket veszünk elő mindig, de a zenét kizárólag mi, közösen, vagy egyenként hozzuk és írjuk. Legutóbb például egy angol nyelven írt vázlatot hoztam össze, mert valamilyen okból vágyam volt és tervbe vettem, hogy írok egy-két dalszöveget angolul is. A kezdő lépéseket már megtettem, majd látom mit hoz a jövő.

 

- Van-e távlati célod a zenéléssel? Legközelebbi koncert hol és mikor lesz?

– Mikor elkezdtem gitározni, én akartam a világ legjobbja lenni. Ahogy tapasztaltabb és jobb lettem, folyamatosan változtattam a célokon. Már megelégedtem volna azzal, ha Európában nincs jobb nálam, majd azt mondtam magamnak, legyek csak Magyarországon kiemelkedő, végül a városomban, a környéken akartam „utolérhetetlenné” válni. Mára teljesen megváltozott bennem minden. Akárhová megyek, akárkivel lépek fel, azt akarom, hogy adott pillanatban a legjobb formámat nyújtsam, függetlenül attól, hogy 150-es klubban zenélünk, 5 ezres szabadtéren, vagy éppen csak lézengenek egy sarki mulatóban. Magamnak akarok megfelelni és elsősorban én akarom élvezni az egészet, mert ez az alapja. Ha ez nincs meg, akkor senki más sem fogja értékelni amit csinálok, arról nem is beszélve, hogy nem lesz hiteles. Nem színész vagyok, nem mókamester, ezért nagyon nem foglalkozom a külsőségekkel, sok esetben azt sem szeretem ha egy jó gitáros cifrázza, például a háta mögött gitározik. Én csak zenélni akarok és ez a fontos nekem. Ezért a célok is ehhez kapcsolódóak. Jó lenne megélni ebből, de ma Magyarországon ez brutálisan nehéz. Főleg ha valaki nem tehetségkutatókon indul, vagy nem a ker tévé nyomja. Mi is nyertünk évekkel ezelőtt egy megyeit, ráadásul ott kötöttem barátságot egy másik remek gitárossal, Borsodi Lacival, de az ugye nem elég. A mai zeneiparban ennél jóval több kell. Ezért is gondolkodom el néha, talán nem is akarom ezt. Bőven elég lenne, ha saját dalokat írhatnék folyamatosan, lemezeket készíthetnénk, esetleg klipeket, amiket sokan hallgatnak és néznek meg. No meg persze a koncertezés. Amiatt is imádom a zenélést, mert a fellépések által rengeteg helyre juthat el az ember. Voltam már külföldön, de idehaza is nagyon sok helyen. Jó lenne újra eljutni még több helyre.

A legközelebbi koncert Szentesen lesz a Művházban, március 14-én este. Ott a First nevű zenekarommal szoktunk zenélni rendszeresen. Kegyetlen nagy bulik szoktak lenni, ugyanis kifejezetten ilyen dalokat játszunk, kezdve a Kockahastól egészen a We Will Rock Youig minden van, amire szeretnek az emberek táncolni és egy jót tombolni. Ott mindig megfordul minimum 120, de akár 200 bulizni vágyó is. Olyan ereszd el a hajam van mindig Szentesen, hogy felüdülés ott játszani.

Ezen kívül ami még le van kötve, az április 10. és 11. Ez viszont már Live Coals, megzenésített versek, és előbbi Gyomaendrőd, utóbbi pedig Orosháza. A költészet napján a könyvtárban játszunk majd hárman Orosházán (ez ugye április 11.), de van 4-én is egy, az Orosházi Rock és Blues Egyesületnél is megfordulunk, de ott már nem csak a szokásos felállásban, hanem egy vendégekkel tűzdelt programmal.

 

- Egy kicsit elkanyarodva a könyvek felé. „Családi örökségként” – értsd szülői unszolásra – olvasol vagy saját magad éreztél rá anno a könyvek varázsos világára? Volt-e olyan meghatározó könyv, ami mollyá formált?

 

– Unszolásra soha nem csináltam semmit, illetve annak nem lett jó vége :D Én tizenévesen eldöntöttem, olvasni fogok, és leemeltem a polcról Hugo klasszikusát. A nyomorultak volt az, és annyira megtetszett, hogy azóta rendszeresen olvasok ha tehetem. Édesanyám szeret még nagyon olvasni, de a munka mellett neki kevesebb ideje van.

Én már azelőtt is rengeteget olvastam, csak a moly-t nem ismertem, így hivatalosan „molyos” vagy moly, csak valamivel több, mint 5 éve lettem. Ebből ráadásul az első 2-3 évem nem is sikerült túl termékenyre. Szinte az akkori kedvesem miatt lettem regisztrált tag, majd mikor szakítottunk, csak úgy jött, hogy jobban beleássam magam a dolgokba és azóta vagyok aktív, vagy legalábbis aktívabb.

Meghatározó könyv. Szinte évente van legalább egy új kedvenc, ami ha másra nem is, de további kötetek olvasására sarkall. De ha említeni kéne egyet, akkor az az lenne, amit a szüleimtől kaptam: Zen gitár, Philip Toshio Sudo könyve. Nagy hatással volt rám és talán az első olyan kötet, ami rávett arra, hogy újraolvassak olykor.

 

- Van-e kedvenc műfajod vagy íród?

 

– Nincs. Amit filmben, azt könyvben is mellőzök, mert nem szeretek, ez pedig műfajilag a horror. Azon kívül bármi jöhet. Nincs megkötésem és nincs tulajdonképpen kizáró okom sem. Amit viszont nagyon szeretek, az a különféle életrajzok vagy önéletrajzok. Nagyon kíváncsivá tud tenni egy-egy művész vagy sportoló élete, karrierje, főleg ha a saját szavaival mondja el. Imádtam például nagy kedvencem, Rafael Nadal önéletrajzi könyvét. Vagy Michael J Fox ugyanilyen kötetét. De ott van Ozzy könyve is. Egyszerre volt sírva nevetős, tanulságos és komoly. Zseniális. Ám olvastam már Heath Ledger, Eric Clapton, Jim Morrison vagy éppen JF Kennedyről szóló könyvet is. Mind bejött.

Magyarok közül szeretem Rejtőt és Nemerének is van pár műve amit szeretek. Külföldiek közül nekem Dan Brown volt az első olyan, akinek több szerzeménye is tetszett.

 

- Mit kell még rólad tudni, csak röviden?

 

– Nos, amit tudtok már, zenélek és írok. Amit még nem: írni nem csak magamnak és nem csak verseket szoktam, van egy blogom is (amit manapság elhanyagoltam ám, de létezik: https://andrewnbagman.wordpress.com/), voltam a saját örömömre egy helyi online hírportálon szerkesztő (nem rég megújult, lehet még részt veszek benne majd ismét), szeretek a természetben járni, fényképezni vagy csak sétálni, szeretek utazni, élek-halok a Liverpoolért (voltam már meccsükön is Angliában), szeretem a madarakat, a jó filmeket, sorozatot is, de csak keveset és nagyon megválogatom (tévében például nagyon ritkán nézek bármit is). Foglalkozásomat tekintve több, mint 2 éve szállodai recepciós vagyok – nem portás. Ja és imádok nevetni. Ez az egyik legfontosabb! :D

 

Nagyinterjú Timár Krisztinával

0

Timár Krisztina nem olyan régen tűnt fel nekem a Molyon, a szépirodalom mélységeit ismerő hölggyel készült interjút olvashatjátok.

 

– Némi nyomozás útján kiderült, hogy tanár a hivatásod. Családi hagyomány útján lettél tanár vagy más inspiráció vezetett a döntéshez?

 

Is-is. Mindkét szülőm pedagógus, úgyhogy „halmozottan hátrányos helyzetű”-ként indultam neki már az óvodának is. :) Ettől függetlenül ötéves koromtól huszonkét éves koromig felváltva akartam lenni állatorvos, régész, csillagász, óvónő és író. Még akkor se hittem el komolyan, hogy ebből tanári pálya lesz, amikor felvettek az egyetemre. Nem volt kötelező a szakjaim mellé tanári képzést is választani. Azért belefogtam („ingyen van” :D). Aztán a legelső próbatanításon meglepetésszerűen rájöttem, hogy ezt én élvezem. :)

 

– Mint tanár és irodalomban kellően jártas személy milyen kötelezőolvasmány-listát készítenél, ha ez nagyban eltér a valóságtól? Egyetértesz általában a kötelező olvasmány listával? (Itt megjegyzem, hogy egykori irodalom tanár ofőnk saját szakállára kiegészítette a listánkat.)

 

Azt te honnan veszed, hogy magyart tanítok? :) Ezt eddig nem mondtam! Mert amúgy igen. :D

Igencsak kényes a kérdés. Mindenkinek van róla véleménye, és érzékenyen reagálnak rá. Tökéletesen meg is értem őket. Még akkor is, ha nekem egyik olvasmány se billentette ki különösebben a lelki egyensúlyomat.

Egyetértek azzal, hogy azt a bizonyos listát már nagyon régen frissíteni kéne. Különösen általános iskolában. Mindig szem előtt kell tartani: itt az a legfőbb cél, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást. Hogy később maguktól, örömmel vegyenek a kezükbe akár kortársat, akár klasszikust. No de közben persze más célokról sem érdemes elfeledkezni: azért az a bizonyos „általános műveltség fejlesztése” sem az ördögtől való – a közös olvasmányélmények pedig közösséget is teremtenek, beléptetik a gyereket egy „te is olvastad? én is olvastam!”-világba.

Ami a középiskolát illeti, ott más a helyzet. Ott előtérbe lép a látókör kitágítása, az, hogy a diák megtanuljon szöveget értelmezni, szövegről vitatkozni, szöveghez kritikusan viszonyulni – és megtanulja, hogy az ő saját ízlésén, gondolkodásán, kultúráján kívül léteznek más ízlések, gondolkodások, kultúrák is. :) Ezt sokféle módon el lehet sajátíttatni. Úgy, hogy egy hatszáz oldalas regényről legfeljebb három órát lehet beszélni, nagyon nehéz. Mondom ezt én, aki – bevallom – tanévenként átlag egyszer magam is kiegészítem azt a bizonyos listát…

Ami szerintem fontos lenne: kezdetben nem regényeket, hanem sok novellát és verset olvastatni a középiskolában – klasszikust és kortársat egymás mellett –, azokon gyakorolni az olvasási technikákat, aztán következhetnének nagyobb lélegzetű művek is. Ami szerintem nagyon fontos volna (akár azon az áron is, hogy bizonyos most olvasott művek kiesnének): a német-francia-orosz stb. életművek mellé odatenni a közép- és kelet-európai életműveket is, sőt akár távolabbi országok egy-egy elbeszélését, novelláját; a tragédiák, a komoly művek mellé a komédiákat, a színvonalas vidám irodalmat; a klasszikus férfi írók művei mellé a klasszikus nőírók műveit.

Nem az a baja a kötelezők listájának, hogy „élvezhetetlen” művek szerepelnek rajta (dehogy azok…), hanem az, hogy egyoldalú.

 

– Megfigyeltem hogy sok szépirodalmat olvasol, de nincsenek kedvencek bejelölve.

Ha nem titok, akkor mesélj a kedvenc írókról és könyvekről. Melyek ezek? (Persze, ha ez nem bizalmas.)

 

Ha valakinek kétszáz kedvenc írója van, akkor egy sincs. :) Meg mostanság nem is az a fajta vagyok, aki, ha egy írónak egy könyve nagyon megtetszett, akkor hirtelen akarja a többit is. :) Annyi más író van, akitől semmit nem olvastam még, és rájuk is kíváncsi vagyok. :)

Szeretem a mágikus realizmust, az utaztató regényeket, a filozofikus regényeket (ebből a sci-fit is), szinte bármit, ami inkább kérdez és sejtet, mint kimond. A felnőttmesét. A kalandot. Nem szeretem, ha valamit nagyon a számba rágnak. Azt szeretem, ha egy könyv nagykorúnak néz.

 

– A Molyra hogyan bukkantál rá? Valaki meghívott vagy véletlen találat volt?

Hogy tetszi az oldal, mik számodra a pozitív jellemzői illetve mit kéne kicsit másképp csinálniaz oldal tartalmával? (Persze, csak ha van jobbító javaslatod).

Hívtak többször is, de akkor valahogy nem fogott meg. Úgy voltam vele, hogy tudok én olvasni internet nélkül is. :) Aztán egyszer mégiscsak gondoltam egyet, és regisztráltam. Amikor a kihívásokra rátaláltam, akkor kezdett igazán tetszeni az egész. Most is ez tetszik a legjobban: ahogy eddig teljesen ismeretlen szerzőkre találok rá, akiket máskülönben sose vennék le a könyvtár polcáról, és mégis hamar közeli, jó ismerősökké válnak. A másik, amit nagyon szeretek, hogy a fülszövegeken kívül, amelyek elfogultak vagy tévesek is lehetnek, hozzám hasonló olvasók értékeléseit is olvashatom, amelyek sokszor sokkal többet segítenek, hatásosabb ajánlónak bizonyulnak, mint bármi más. Változtatni nehéz lenne rajta – nem vagyok programozó… Most nem is jut eszembe semmi, amin változtatnék.

– Nemrég vetted át az egyik rovat Merítés-szerkesztői posztját. Vannak terveid, hogyan fogsz hozzákezdeni az első Merítésedhez vagy rábízod a spontaneitásra? Tervezel új alrovatot, új szemléletet bevinni a rovatodba? Van kedvenc rovatod, amit szívesen vinnél vagy csak elsőként olvasod a megjelenést követően?

 

A Merítésbe határozott céllal kerültem. :) Nem én választok rovatot, engem választottak a rovatnak. :) Egyelőre nem fogok újdonságokat belevinni, olyan bátor nem vagyok: nagyon fogok örülni, ha sikerül megugrani azt a mércét, amelyet az elődöm felállított. Terveim pedig már hetek óta vannak, nem szeretek utolsó pillanatra hagyni semmit. Az a jó, ha egy szöveg spontánnak látszik, és tapasztalatom szerint a leginkább spontánnak tűnő szövegek mögött szokott a leggondosabb munka lenni. Mármint ha jó a szöveg. Remélem, az enyém az lesz.

 

– Mit gondolsz mitől lesz egy könyv felkapott és olvasott? Jó a téma vagy csak a modern szót használva nagy a hype? Ugyanezt a hatást miért nehéz kiváltani pl. egy XIX-XX. századi irodalmi klasszikussal? Olyanokra gondolok, ami nem elég olvasott könyv és viszonylag kevés értékelése van.

A reklám nagyon sokat jelent. A könyvpiac is piac. Ahogy kipróbál az ember egy tisztítószert azért, mert mások is használják, úgy könyvet is olvashat az ember azért, mert sokan olvassák. (Jobb esetben azért, mert olyan emberek kezében látta, akiknek az ízlését tiszteletben tartja.) Aztán természetesen használ egy könyv megítélésének, ha díjakat kap, ha nagy a felhajtás körülötte, vagy ha egyszerűen csak botrányszaga van. :) Ugyanezt a hatást egy klasszikussal egyszerűen azért nehéz kiváltani, mert annak viszont nincs reklámja. Ha egyszer gazdag leszek, jól csengő szlogeneket fogok írni a Thyl Ulenspiegelnek meg a Fekete gyémántoknak, és teleplakátolom vele az összes főútvonal mentét meg a metróaluljárókat. :D

Az, hogy mitől marad egy könyv felkapott és olvasott, az már nehezebb. :)

Nem szeretem a „szépirodalom”-"ponyva"-kategorizálást. Egyáltalán ezzel a két szóval nem tudok mit kezdeni, a hozzájuk tapadó értékítéletekkel együtt, amely szerint a szépirodalom, az valami értékes, amelyet azonban csak a fanatikusok olvasnak, a ponyva meg értéktelen, de mindenki olvassa. Létezik szemétre való „szépirodalom” és klasszikussá vált „ponyva” is.

Tanárként komoly munka meggyőzni a tanítványaimat arról, hogy olvasom, sőt adott esetben értékelem és jónak tartom a népszerű irodalmat. Pedig ha pl. elárulom, hogy kitűnő könyvnek találom, és kétszer is elolvastam Stephen King Halálsoron-ját, akkor hamarabb hiszik el nekem, hogy A Mester és Margarita jó könyv. Ha többen elhinnék, hogy mindkét fajta könyvet lehet szeretni ugyanannak az embernek, valószínűleg a klasszikust is könnyebben el lehetne adni. :)

 

– Mit kell tudni még Timár Krisztináról, ami publikus lehet? Például van-e kreatív hobbid, sportoltál-e és hasonlók.

 

A legpontosabb önmeghatározásom: napi huszonnégy órában kíváncsi vagyok. :)

Sose sportoltam, de Malvin nevű biciklimet nagyon nélkülözöm, ha pár napig az idő miatt nem ülhetek rá. :) Vidéki gyerek voltam, vagyok, leszek, ha megyeszékhelyen lakom is: itt bringa nélkül nem élet az élet, a bánat szeret állandóan buszra várni. De gyalogolni is jó, főleg, ha kirándulni megyek. Életem egyik legszebb élménye volt az észak-angliai Haworth faluban (a Brontë testvérek falujában) tölteni öt hetet. Kutatóúton voltam, és lelkiismeretesen végig is ültem a könyvtári órákat – aztán meg szétjártam a környéken a vadonatúj túracipőmet. Darabokban hoztam haza.

Legalább hatéves korom óta gyakorlatilag folyamatosan regényeket írok. Mikor milyen színvonalút. :) És mikor mennyi időm van rá. :( Jelenleg évente összesen két-három hét. Mindenki azt mondja, írjak novellát inkább, akkor könnyebben találnék végre kiadót is, de, bármilyen furcsa, a novellaírás számomra sokkal nehezebb. És fontosabb, hogy egy mű a lehetőségekhez képest tökéletes legyen, mint az, hogy hamar megjelenjen. Ön-sorsrontás. Lehet mondani. :D

 

Mesés interjú Kiss Zsuzsával

0

Mostani beszélgetőpartnerem meseírónak vallja önmagát. Ismerjük meg Kiss Zsuzsát!

 

Karácsonyi rigó



- Első, összetettebb kérdésem arról szól hogyan kezdtél el meséket írni? Volt példaképed a régi nagy mese szerzők közül (Benedek Elek, Andersenék, Grimmék) vagy teljesen függetlenül jött a késztetés? Mesélj arról mi inspirál az egyes történeteknél. Külső hatásokra figyelsz fel vagy csak belső intuíciók vezérélnek, amikor megírsz egy történetet? Mennyi időt szánsz általában egy mese megírására? Csak kizárólag gyerekeknek írsz vagy próbálkozol úgynevezett „felnőtt mesékkel”?

- A mesék valahol mindig bennem voltak. Nagy példaképekkel nemigen állhatok elő, szeretem természetesen a klasszikusokat (nem a Disney-verziót), az általad említetteken túl sokat olvastam (olvasok) népmeséket, legendákat, mítoszokat. Nem csak a magyar népmesékre gondolok itt, hanem úgy általában az emberiség kulturális örökségeire, amibe beletartoznak az eszkimók, a szuahélik történetei is.
A mese szerintem alapvetően nem gyerekeknek szól. Én sem alapvetően gyerekeknek mesélek, a történeteim ugyanúgy szólnak a felnőtteknek is. Hibás sztereotípia, hogy csak a gyerekeknek kell mesélni. Mesélni kell mindenkinek, aki elveszett a valóság szörnyűségeiben. A mesék nem elfedik a valódit, hanem egyenként megmutatják azokat a szálakat, amikből a „valóság” gombolyaggá áll.
Mennyi időt szánok egy mese megírására? Hónapok és percek. Nem úgy állok neki, hogy fogom a tollamat és a füzetemet, aztán keresek valami témát és X időn belül mese lesz belőle. Úgy történik, hogy rám talál egy gondolat, és addig rágja magát az agyamban, addig kígyózik a tekervények között, amíg egyszer csak el nem jut a kezemig. Onnan már csak pár perc. Ritka az, amikor egy mesét átírok vagy átfogalmazok, általában abból nem is szokott semmi jó kisülni (a Városmesék c. könyvemben két olyan mese is van, amihez utólag muszáj volt hozzányúlnom, nos… nem a legjobbak).


- Próbálkozol szélesíteni az olvasóközönségedet mondjuk saját weboldallal (ha van, akkor mi a linkje)? Foglalkozol olyan dolgokkal (író-olvasó találkozó, felolvasó estek) hogyan terjeszd a történeteket és ne csak „szájhagyomány ” útján jusson el másokhoz?

- Saját weboldal? Mint mesélőnek, nem. A meséknek igen. A http://www.varosmesek.hu a könyv weblapja, itt található pár mese, illetve a könyvbe belekerült és bele nem került illusztrációkból egy válogatás. A mesélő személye soha nem fontos. Csak az a fontos, amit a mese elmond. Ezért kaptak ők weblapot, és ezért nem kell nekem a személyes facebook-oldalon kívül más.
(Ott is meg-megjelennek nyilvános megosztással, amolyan mikroblog-jelleggel
rövidebb-hosszabb írásaim, újabb mesék, történetek.)
Az író-olvasó találkozókhoz nem vagyok elég bátor. :D Bármikor kiállok akár többszáz ügyvéd elé, hogy oktassam őket a jogi informatika újdonságaira, bármikor megtartok egy előadást könyvelőknek a Ptk. őket érintő változásairól, na de hogy én saját magamat vigyem valahova?!
Nem, köszönöm. Annyira érdekes személyiség nem vagyok. :) Nem feltétlen a profitra hajtok, nekem az teljesen megfelel, ha a mesék önmagukat „adják el”, a – megfogalmazásod szerinti – szájhagyományt követve.

- A meséken túllépve milyen Kiss Zsuzsa "civil" arca: Van különleges hobbid, amit jó szívvel gyakorolsz?

- Különleges hobbi… Lehet, hogy lenne, ha lenne rá időm. Vagy nem is tudom. Tulajdonképpen azt hiszem, akkor sem lenne. Szeretem a munkámat, szeretem azt, hogy időnként letámad egy mese, szeretek olvasni, vagy csak ülni és gondolkodni, közben megvarrni egy-két apróságot vagy megsütni ezt-azt, és imádom a zenét. Alapvetően a könnyűzenét, azon belül is – ne nézz
csúnyán – a punk, a rock, kicsit zárójelesen a metál – mert ahhoz azért hangulat kell – tud órákra kiszakítani az idő rendes menetéből. :) Szörnyen tudok szenvedni, ha Miley Cyrus vagy Rihanna vagy valami hasonló szól a rádióban, de pl. a Paddy And The Rats (hogy csak egy kiváló magyar bandát említsek), a Nickelback, a Sisters of Mercy vagy a Nightwish bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet.

- Néztem a Molyos adatlapodat. Nyilván sokkal több könyvet olvastál, mint amik fel vannak rakva az olvasmányaid közé. Van-e favorit íród, könyved, s mik/kik ezek?


- A könyvekről: Valóban jóval-jóval több könyvet olvastam, mint amit a molyos adatlapomon találhattok, ezek csak az utóbbi egy év léha kicsapongásai. :) Kedvenc szerzőim mindenek felett Oscar Wilde és Edgar Allen Poe. Mika Waltari és Michael Ende szintén az élvonalban szerepelnek, a magyar írók közül nálam a kétségtelen befutó Füst Milán és Szabó Magda, és – nos igen, öregszem – barátnőm hatására Krúdy Gyula írásai is egyre nagyobb szerepet kapnak
az életemben. Kedvenc könyvem? Egy polcnyi van. :) Jan Smídtől az Életem ártatlan örömei, Oscar Wilde-tól a Dorian Gray arcképe, Dickenstől a Karácsonyi ének, Mark Helprintől a Téli mese, Michael Ende Momója, Füst Milántól a Hábi-Szádi történeteket összefoglaló Ez mind én voltam egykor… és szerintem még órákig sorolhatnám. Mind-mind olyan, ami évente legalább egyszer előkerül csak azért, hogy megszépítse a mindennapokat.

- Mit gondolsz arról íróként, hogy az emberek annyit olvasnak, mint amit a statisztikák mutatnak? Sajnos csökkenő tendenciát mutatnak az adatok.
http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/kult_szokasok.pdf
(Itt mellékelek egy statisztikát, az 5. oldalán látható, hogy a 15-74 éves népesség 1987-ben 33% még 2010-ben csak 20% arányban olvasott szabadidős tevékenységként.)
Tehát szerinted mit kéne tenni az olvasási kedv visszaszerzéséhez?
Jobb, élvezetesebb könyveket írni vagy egyéb módszert bevetni?


- Nem gondolnám, hogy kevesebbet olvasnak, inkább csak azt, hogy máshova helyeződött át az olvasás. Manapság a tinédzserek a monitor előtt élnek, a gyerekek előbb tanulnak meg tíz ujjal gépelni, mint folyóírással írni. A mi felelősségünk – az őket megelőző generáció felelőssége – ott van, hogy azokat a tartalmakat, amiket mi készítünk, olyan minőségben készítsük – legyen
szó itt akár könyvről, akár weboldalról, cikkekről –, amiből az ő generációjuk valamilyen formában értéket legyen képes kinyerni. Nem mondom, hogy feltétlen rossz, ha a gyerek olvasmányai nem terjednek túl egy-egy weboldalról letölthető képregényen. Ne terjedjenek. Ha a gyereket nem kötik le a betűk – valljuk be, kicsi koruktól arra szoktattuk őket a különböző „képességfejlesztő” színesszagos játékokkal, hogy abban találja meg a lehetőségeit, ami vizuálisan is bőségesen ad neki élményt –, akkor rajzoljunk nekik képregényeket, ennyi. Csak mondjuk a képregény lehetőleg ne arról szóljon, hogy – Vavyan Fable szavaival élve –
„felbosszantják, bosszút áll.”
A másik tényező szerintem a példa, amit látnak maguk előtt. Ma már a felnőtteknek sem nagyon van idejük, avagy energiájuk olvasni. Betűfüggő vagyok, de emlékszem a saját életemből is olyan évekre, amikor az egyetlen olvasmányom Szepes Máriától A vörös oroszlán volt. Elhiszi-e a gyerek, hogy olvasni jó dolog, ha anyutól, aputól azt látja, hogy könyvet (vagy olyasfélét) akkor vesznek a kezükbe, amikor az ellenőrzőjét futják végig a jegyeket csekkolva?
Mit kellene tenni az olvasási kedv visszaszerzéséhez? Nos… Kellene találni egy Momót, aki visszahozza nekünk a „szürke urak” által ellopott időt. :) Nem tudom. Tényleg nem.


- Szerinted írónak születni kell vagy rengeteg írással kiforr egy jó stílus? 
Léteznek modern Mikszáthok, Jókaik, kik ők szerinted?


- Írónak születni kell. De aki megfelelő fantáziával születik, abból még nem biztos, hogy lesz író. Ha nem gyakorol, ha nem tökéletesíti azt, amit ajándékul kapott az égiektől, akkor nem lesz belőle író soha. Másfelől ha az ember csak roppant szorgalmasan írogat, de nincs meg benne az a szikra, ami lángra lobbantja az olvasóban a történetet, akkor kisnyúl, ő megint csak nem lesz író. Léteznek-e modern Mikszáthok, Jókaik? Ezt majd eldöntik az unokáim. ;)
Én sem tartom magam egyébiránt írónak. Mesélő vagyok. Aki elmeséli azokat a meséket, amiket látott, hallott, tapasztalt. Nehéz ezt megfogalmazni, de sokszor érzem úgy, hogy ezek a mesék nem belőlem, hanem általam jönnek erre a világra. Vagyis csak egy eszköz vagyok ebben. :)

- Végezetül mik a távolabbi írói terveid? Újabb kötet(ek) kiadását tervezed?

- Nem gondolkodom távlatokban, mégpedig tudatosan nem. Tudom, hogy úgy könnyebb, de ha messzire tekintünk, sok apró szépséget egyszerűen nem látunk meg a lábunk előtt. Nem követendő példa, de nekem bejött. :) A Városmesék születnek továbbra is, a facebook-oldalamon időről időre közzéteszem az újabbakat, egyszer talán ha az égiek is úgy akarják, lesz egy Városmesék 2. Vagy valami fantáziadúsabb című folytatás.


Köszönöm a beszélgetést!

Interjú - Emerencia

0

Mai beszélgetőtársam a Moly egyik igen népszerű alakja. Több dolgot is megtudhattok Emerenciáról az alábbi interjúból. Olyan molytársunk, aki rengeteg érdekes dologra hívja fel a figyelmünket!



– Első kérdésem az Érdekes világ zónához kapcsolódik. Azt nem kérdezem, hogy miért hoztad létre, sejtésem: érdekel a téma. Arról mesélj inkább, hogy a karcaidban van-e abszolút favorit. Egy-két olyan hely ahova mindenképp el szeretnél jutni, hol vannak ezek a helyek?


- Az Érdekes világ zónát azért hoztam létre, mert sok témát felölel, és akik szeretnek olvasni, azok általában fogékonyabbak más kultúrákra, tájakra, érdekességekre a nagyvilágból. Szívesen megnézném a legszebb könyvtárakat, múzeumokat, gyűjteményeket és azokat az építészeti remekműveket, amit emberek hoztak létre, és azokat is amiket a természet alkotott.

– Jómagam is sokat karcolok. Pontosan tudom, hogy alapos felkészülésre és anyaggyűjtésre épül. Az pedig idő. Te mennyi időt fordítasz kutatásra az egyes karcaidhoz? Sokat gondolkozol egy karc előtt, hogy mi legyen a témája vagy véletlenszerűen döntöd el?

- Nincs pontos idő arra, mennyit tudok egy nap rászánni a karcaimra, ezt mindenképpen a napi teendőim befolyásolják. Nem tudatosan válogatok spontán böngészek és ha ráakadok valamire, amit szívesen átolvasok, azt megosztom.

– Megfigyeltem (és sokat kedvenceltem is), hogy szereted a festészetet. Sok festményről készült képet karcolsz. Van-e kedves, hozzád közel álló alkotó vagy kép?
Esetleg megtudhatjuk van-e kötődésed a művészethez vagy csak hobbi a festmények szeretete?


- Csak hobbiként kedvelem a festményeket. Talán a legközelebb a szürrealisták állnak az ízlésemhez. Az ötletes megvalósítás mindenképpen jó pont nálam.

– Tervezed-e bővíteni a karcokat más témákra is? Szerinted milyen téma hiányzik még a molyról a zónákat illetően?

- Sokféle zóna van a molyon,ami örvendetes. Olyan zónával nem nagyon találkoztam, ami a magyar tudósokat, híres embereket, a színész világot, írókat, költőket bemutatná, megismertetné esetleg némi érdekes információval közelebb hozná. Egy ilyen zóna létrehozása viszont nem biztos, hogy kellő visszhangot kapna.

– Olvasmányaid elég vegyesnek tűnnek. Olvasol sci-fit, fantasyt és komolyabb dokumentarista történeteket, vonzodsz a történelemhez is. Van-e kedvenc műfajod és íród, amit mindenek előtt/fölött olvasol?


- Nyitott ,érdeklődő típus vagyok, ezért nem zárkózom el egyetlen témától sem, ha olvasok. Több kedvenc íróm, könyvem is van,mint mindenkinek itt a molyon. Van néhány könyv, amire évek múltán is emlékezni fogok, amik nagy hatással voltak rám. Ilyen volt Schäffer Erzsébet: A temesvári lány, Dallos Sándor Az ember nyomában című kötete. Kedvelem a könnyebb műfajt is, a skandináv krimiket,a történelemi regényeket.

– Az emberek többsége emlékszik melyik könyv tette „függővé”, melyik vezette be az olvasás mély „barlangjába”. Neked volt-e ilyen konkrét élményed? Vagy spontán kezdtél „elmolyosodni”?

- Nem volt nehéz dolgom a könyveket megszeretni. Az egész családom szeret olvasni, már a kezdeteknél belém ivódott az olvasás.Konkrétan nem emlékszem, mivel kezdtem az olvasós pályafutásomat, de a Delfin könyvek meghatározóak voltak ebben.

– Ha nem titok, akkor mesélj kicsit magadról. Van-e olyan hobbi/téma, ami az olvasáson kívül kitölti a napjaidat?

- Ha éppen nem olvasok,szívesen kötök horgolok a szabadidőmben. Szeretek sétálni a tacskó kutyámmal és kicsit őrült hobbim nem hétköznapi értelemben a lekvárfőzés.

– Végezetül megkérdeznélek mit gondosz arról nőként miért van több női ergo kevesebb férfi molyoló? Szerinted mi az oka ennek?


- Már sokat gondolkoztam azon, hogy miért van több nő a molyon. Nem hiszem, hogy kulturális téren a szomjunkat jobban szeretnénk oltani ,mint a férfiak.Vannak kimondottan nők és férfiak számára íródott könyvek, ezek aránya is egyenlőnek tűnik. Talán a kíváncsiságunk nagyobb…

Kalandozás a múlt tengerein

0

Nagy örömömre sikerült megszólaltatni a Moly-közösség történelmi Merítés rovat aktuális szerkesztőjét, Aelius Triccianust. Beszélgetésünk a történelem téma köré összpontosult, részint a szerkesztői feladatai másrészt az olvasmányai miatt. Most közelebbről is  megismerkedhettek vele.

 

– Utána kellett pontosan nézni a nicknevednek: Aelius Triccianus. Mesélj róla ki ő és miért pont ez a katona lett a nicked?

- Először is köszönöm a megkeresést, és üdvözlöm a Monumentum blog olvasóit!
Aelius Triccianus egy pannóniai származású római katona volt, aki nagyon mélyről indulva szédületes karriert futott be az i.sz. harmadik század elején. Régészeti emlékeken is feltűnik a neve, de Cassius Diotól, a görög történetírótól lehet a legtöbbet megtudni róla. Közkatonaként kezdte pályafutását, előbb tiszt lett, majd a parthus háborúban már egy legiót irányított. I. sz. 217-ben ért el pályája csúcsára, amikor is Macrinus, az első katonacsászár híveként Pannonia Inferior tartományt kormányozta. Pechjére csak rövid ideig tehette, mert 218-ban Macrinus bukásával ő is kegyvesztetté vált, meggyilkolták, és nevét még a pannoniai limesúton felállított mérföldköveiről is kitörölték.
Hogy mi köt hozzá? Nem vagyok törtető, a katonai és politikusi pálya is távol áll tőlem :) Viszont a kedvenc történelmi korszakom az ókor, és ezen belül főleg a Római Birodalom kora, ráadásul Aelius Triccianusszal ugyanarról a településről származunk, igaz, 1800 év eltéréssel.

– A Merítés Történelem rovatát szerkeszted. Van komoly kötődésed (értsd töritanár, történész) a témához vagy pusztán hobbiból kalandozol a „múlt tengerein”?

- Szakmai kötődésem nincs a történelemhez, érzelmi viszont annál több. A falu, ahol felnőttem, komoly történelmi múlttal büszkélkedhet, többek között egy római település, majd római erőd is állt valamikor a helyén. Már gyerekkoromban feltűnt, hogy eső után különböző római tárgyakat (cserepeket, fibulákat, stb.), de főleg római érméket lehet otthon a kertben találni. A felismerés, hogy közel kétezer éve élt emberek tárgyai kerülnek itt elő, teljesen megfertőzött, és meghatározta érdeklődésem egyik fő irányvonalát, és ez magyarázza azt is, hogy miért pont a rómaiak állnak a mai napig a fókuszában. Egyébként a molyon beállított profilképemen is egy római pénzérme látható.
Ilyen előzmények után természetes, hogy gyerekként régész szerettem volna lenni. Végül humán helyett reál irányban tanultam tovább, jelenleg pedig alkalmazott közgazdaságtant tanítok egy középiskolában. A történelem megmaradt szenvedélynek.

– Mennyire nehéz havonta összeszedni a történelmi merítést, sok idődbe telik? Sokan olvasnak a témában a molyok közül?

- Nemrég kezdtem szerkeszteni a Merítés Történelem rovatát, a napokban állítom össze a második számot, szóval olyan nagy tapasztalatom még nincs benne. Havonta néhány napot vesz igénybe ez a munka. Hogy mennyire nehéz összeszedni az anyagot, az a választott témától, annak népszerűségétől függ elsősorban.
Sokan olvasnak történelmi könyveket, regényeket persze többen, ismeretterjesztő vagy tudományos munkákat kevesebben. A divat, a reklám és a könyvkiadói trendek hatása itt is érvényesül, a közelmúltban megjelent könyveket többen olvassák, míg fontos, de évtizedek óta ki nem adott könyvekről gyakran alig vagy egyáltalán nem lehet értékelést találni.

– Van-e kedvenc történelmi személyed Aelius Triccianuson kívül illetve van korszak amikor szívesen élnél, miért az? Mi lennél (milyen rangú ember vagy milyen szakmát űznél) szívesen adott korban?

- Talán nem túl meglepő, hogy Julius Caesar egyike kedvenc történelmi alakjaimnak – nem véletlen, hogy ő lett a témája rovatom bemutatkozó számának. Persze csak annyiban kedvenc, hogy érdekesnek találom a személyét és történelmi szerepét, egyébként nem idealizálom, ahogy más történelmi alakokat sem. A teljesség igénye nélkül a kedvencek közé tartozik még Hannibal, a pun hadvezér, a spártai Leonidas, a thermopülai hős, és Boudica, a brit kelta törzsek felkelését vezető icenus királynő. Hogy ne csak ókoriakat mondjak, megemlítem még III. Béla királyunkat, akiből majdnem bizánci császár lett, vagy Savoyai Jenőt, a zseniális hadvezért, akinek a magyarországi török háborúk lezárása köszönhető.
Nem hiszem, hogy szeretnék más korban élni. De ha már választani kell, akkor legyen mondjuk az újkor, a felfedezések kora, én meg természetesen egy felfedezőhajó kapitánya lennék, mi más? :) Vagy kereskedő, de ha lehet, akkor azt is hajóval csinálnám – két generációt visszamenőleg szinte minden férfi rokonom hajós volt, innen lehet a vonzalom :)


– Mikor és melyik könyvvel szeretted meg a történelmet? Jó tanáraid voltak?


A történelemtanáraimra nem lehet panaszom, a történelem végig a kedvenc tárgyaim közé tartozott. Életem első könyve egy történelmi regény, az Egri csillagok volt, rögtön ahogy megtanultam olvasni, vagyis első osztály végén. De ennél sokkal meghatározóbbnak érzem, amikor húszas éveim elején – későbbi feleségem hatására – elolvastam Mika Waltaritól a Szinuhét. Ezzel egyrészt a finn író nagy rajongója lettem, és utána sorra vettem minden magyarul megjelent történelmi regényét, másrészt úgy általában véve is megszerettem a történelmi regény műfaját.
Egyébként már ezt megelőzően is rengeteg történelmi tárgyú könyvet és folyóiratot (Ókor, Rubicon, História) olvastam, de csak szakirodalmat, a történelmi tárgyú szépirodalmakat lényegében Waltarival kezdtem.

– Ha lenne olyan személy, akit nem érdekel a történelem, őt melyik könyv olvasásával vennéd rá, hogy megkedvelje? (Többet is szabad mondani esetleg rövid indoklást írni róluk).

- Nehéz kérdés kívülállók számára olyan könyvet ajánlani, ami érdeklődés nélkül is bevonzaná őket a történelem világába. Attól is függ, milyen jellegű könyveket olvastak eddig. Ha főleg szépirodalmat, akkor mindenképp Waltarit ajánlanék kezdésnek, az ő művei irodalmi értéket tekintve is a műfaj legjobbjai közé tartoznak. Aki inkább a szórakoztató irodalmat kedveli, az Bernard Cornwell könyveivel kezdhetne, ezek ugyanis általában történelmi megalapozottságuk mellett könnyen befogadhatóak, izgalmasak, fordulatosak. A csatajelenetek leírása jelenti a legnagyobb erősségét, ebben – az eddig olvasottak közül – számomra Cornwell a legjobb.

– Jó dolognak tartod a történelmi ponyva (Simon Scarrow, Ben Kane, stb.) műfaját? Amely könnyedségével talán vonzó lehet egy átlagolvasónak a meglévő szakmai hibapontokat is beleszámítva.

- Nem tartom rossz dolognak a történelmi ponyvákat. Az előző kérdésedhez kapcsolódóan ezek a könyvek is alkalmasak lehetnek arra, hogy egy történelmi témák iránt közömbös olvasónak felkeltsék az érdeklődését, akit mondjuk egy nagy alapossággal megírt, rengeteg történelmi információval teletűzdelt könyv egyébként elriasztana. Ha egy könnyedebb könyv már megfogta, később esetleg visszatér a témához, és komolyabbakat is

– A történelmi témán túllépve: milyen műfajokat olvasol még?

- Szeretem a szépirodalmat, abból is a kortárs vonal áll hozzám a legközelebb. Klasszikus sci-fiket is szívesen olvasok, itt Stanislaw Lem, Frank Herbert és Isaac Asimov a kedvenc. Tolkien megszállott rajongója vagyok, mégsem szoktam a fantasyt kedvenc műfajaim közé sorolni, pedig ott is vannak olyan könyvek, amiket szeretek, pl. A tűz és jég dala sorozat G. R. R. Martintól, vagy Orson Scott Card Teremtő Alvin-sorozata. Nagyon szeretem az ismeretterjesztő irodalmat is, nemcsak történelmi témában.

– Végül van-e olyan dolog, amit szívesen megosztanál a blogolvasókkal és örömmel olvasnának róla a Molytársak? (Pl van-e valami különleges gyűjteményed, extrém hobbid stb.)

- Egy könyves közösségi oldalon aligha számít különlegességnek az, hogy könyveket gyűjtök :) A könyvtáram talán úgy ezer darabból állhat, eddig lusta voltam, és kevesebb, mint a felét pakoltam fel a molyra.
Amúgy nagyon széles az érdeklődési köröm, például nagyon közel áll hozzám a biológia, az ökológia is. Egyetem után elindultam a tudományos pályán is, egyes vadon élő növényfajok elterjedését kutattam. Végül ugyan más irányt vett az életem, de a botanika a mai napig egyik nagy szerelmem maradt.