Mai posztom Alessandro Baricco remek kisregényéből származik. A Selyemből idézek részletet, Baricco mester beltrafált lágyan, selymesen...

 

 

 

Maradj így, nézni akarlak, oly sokat néztelek, de nem voltál nekem, most nekem vagy, kérlek, ne gyere közelebb, maradj, ahogy vagy, van egy éjszakánk, és nézni akarlak, soha nem láttalak így, a tested, a bőröd nekem van, hunyd be a szemed, és simogasd magad, kérlek, mondta Madame Blanche, Hervé Joncour hallgatta, ha megállod, ne nyisd ki a szemed, és simogasd magad, így olyan szép a kezed, sokszor álmodtam róla, most látni akarom, szeretem látni a bőrödön, így, kérlek, folytasd, ne nyisd ki a szemed, itt vagyok, senki sem láthat minket, és itt vagyok közel hozzád, simogasd magad, szeretett uram, kérlek, simogasd a férfiasságodat, lassan, Madame Blanche elhallgatott. Folytassa, kérem, mondta Hervé Joncour szép a kezed így a férfiasságodon, ne hagyd abba, nekem jó, ha nézem a kezed, és nézlek téged, szeretett uram, ne nyisd ki a szemed, még ne, nem kell félned, melletted vagyok, érzed? itt vagyok, megérinthetlek, ez selyem, érzed? a ruhám selyme, ne nyisd ki a szemed, és tiéd lesz a bőröm, mondta Madame Blanche, halkan olvasott, női hangon, kislányhangon, tiéd lesz az ajkam; amikor először érintlek meg, az ajkammal teszem, nem fogod tudni, hol, valahol érzed majd szám melegét, ha nem nyitod ki a szemed, nem tudhatod, hol, ne nyisd ki a szemed, ott érzed majd az ajkam, ahol nem tudod, hirtelen, mozdulatlanul hallgatta, szürke öltönye szivarzsebéből ragyogó fehér zsebkendő kandikált ki, talán a szemeden lesz, szemhéjadra és szempilládra szorítom az ajkam, érezni fogod, ahogyan fejedbe hatol a melegség, és ajkam a szemedben benne, vagy talán a férfiasságodra szorítom, oda le, és lassan-lassan szétnyitom, mondta, fejét a papírlapokra hajtotta, és keze lassan simogatta a nyakát, hagyom, hogy férfiasságod szétnyissa ajkam, beléhatoljon, és félretolja a nyelvem, nyálam végigcsorog a bőrödön, le a kezedbe, csókom és kezed, egyik a másikban, a férfiasságodon, hallgatta, tekintetét egy ezüstkeretre függesztette, mely üresen lógott a falon, végül megcsókollak a szíveden, mert akarlak, szíved fölött lüktető bőrödet harapdálom, mert akarlak, és szíveddel az ajkaim közt enyém leszel, csakugyan az enyém, ajkammal a szívedben enyém leszel, örökre enyém, ha nem hiszel nekem, nyisd ki a szemed, szeretett uram, és nézz rám, én vagyok, már senki sem tehetné semmissé ezt a pillanatot és a testemet, melyen már nincs selyem, a kezed, mely megérinti testem, szemed, mely nézi, a lámpához hajolt, úgy mondta, a fény verte a papírokat, s átsütött a leheletfinom ruhán, ujjaid a szemérmemben, nyelved a számban, alám siklasz, megfogod csípőmet, fölemelsz, szép lassan férfiasságodra csúsztatsz, ki tehetné semmissé ezt, lassan mozogsz bennem, kezed arcomon, ujjaid a számban, szemedben az öröm, a hangod, lassan mozogsz, egészen addig, míg fájni nem kezdesz nekem, az örömöd, a hangom, hallgatta, egyszer csak ránézett, látta, le akarta sütni a szemét, de nem sikerült, testem a tiéden, megemelsz, karod nem enged el, bennem a lüktetések, gyöngéd erőszak, látom, szemed az enyémet keresi, azt tudakolja, mikor okozol már fájdalmat, csináld, ameddig akarod, szeretett uram, nincs vége, nem lesz, látod? már senki sem vehetné el ezt a pillanatot, örökre így maradsz, hátravetett fejjel, örökre így maradok, lehunyt szemmel, könnyeimet kilökve szempillám közül, hangom a tiédben, erőszakkal tartasz szorosan, nincs már idő a menekülésre, erő az ellenállásra, meg kell történnie ennek a pillanatnak, és ez a pillanat, hidd el, szeretett uram, ez a pillanat ezentúl mindig lesz, az idők végezetéig, mondta vékony hangján, aztán elhallgatott.