Aki kérdez Bleeding_Bride, aki válaszol: Bélabá

 

Egyszercsak eljön a nagy momentum, hogy olvasóként belekontárkodunk a Momentum blog szerkesztőjének fejébe. Hiszen ő sem gondolhatta komolyan, hogy míg másokat keresztűzbe állít kérdéseivel, ő visszavonul a szerkesztői hasábok mögé, és majdhogynem anonim módon tálalja az olvasnivalókat, ugye? Ezért döntöttem úgy, hogy mielőtt más gyanús áldozatok szedne, leleplezem Bélabá alantas szándékait saját felületén  Csajok, előre ne örüljetek, a misztikum homályába burkolódzó tollforgatónk még mindig nem tart arra érdemesnek minket, hogy nyaralásáról fényképet osszon meg velünk, viszont az már tiszta: a mesteri terve, miként górcső alá vesz bennünket kész van, és lassan aktiválódik is.


– Hogy lett Bélabá Bélabá?


– Egyszerű a válaszom. Második keresztnevem Béla és egyszer lebácsizott egy kis srác a házból. Ez adta az alapötletet, mert sok használható, népszerűbb nicknév véletlenül sem ugrik be általában, olyankor amikor regisztrálni kell valahova. Jól tenném ezután, ha jegyzeteket készítenék, felírnám jó előre mi szeretnék lenni nickként xy oldalon.


– Mi az, amit úgy érzel érdemes tudni a Bélabá mögött rejlő emberről, életéről, hétköznapi szokásairól?


– Nem vagyok túlzottan exhibicionista ember. Nem szeretem kitárni nagyon az életem mások előtt. Annyit elmondhatok, hogy szeretem a természetet, ezt főként az erős földrajz-biológia tanáraim váltották ki belőlem. Kedvelem a történelmet is, így szívesen olvasok a témában könyveket. Ugyanilyen megfontolásból az útikönyvek, útleírások olvasása a fentebb írt okokra vezethető vissza. Gondolom, azt is látjátok sokan, hogy van egy hobbim: a kávézás. Ez szent és sérthetetlen, kávé hiányában morcos leszek.


– Mi az a három jellemvonás, amivel megfontolás nélkül jellemeznéd magad?


– Ki kell emelni a kíváncsiságot, elég nyitott vagyok, de nem mindenre kiterjedően. Szerettem sok mindent kipróbálni pusztán érdeklődésből. Aztán fontosnak tartom elmondani, hogy nyugodtnak gondolom magam és sokan mondták már, hogy fát is vághatnak a derekamon.Végül még kiemelném, hogy időnként türelmetlen tudok lenni. Lehet, ellentmond a nyugodtságomnak, de emiatt van talán, hogy mindenbe belecsapok. Lásd a kíváncsiságomat.


– Mi az a három jellemvonás, amivel a barátaid- családod jellemeznek, de te nem értesz esetleg egyet?


– Nehéz kérdés. Lehet, hogy kicsit akarnoknak állítanak be, a kíváncsiságom miatt. De nem vagyok ebben biztos. Nem igazán beszéltünk erről a barátokkal. Mások negatív véleményére nem nagyon adok, próbálok „én” maradni a saját bőrömben, úgy ahogy jólesik élnem.


– Milyen emberek körében érzed jól magad?


– Olyanok köreiben, akik hasonlóak hozzám javarészben. Fontos, hogy legyen egy alapvető műveltségük, legyenek barátságosak, szerethetőek, kedvesek. Nem szeretem pl az alkoholistákat, az ő társaságuk elkerülöm.


– Mit gondolsz miért van láthatóan több női könyvmoly, mint férfi?


– Szerintem a nőket jobban megfogja ez a közösség. Az látom nap, mint nap, hogy a könyvajánlók javarészt női könyvekkel vannak teli. Ez engem nem zavar, de lehet más férfit taszít az oldalról. Úgy rémlik volt is rá kezdeményezés, hogy mindenki a saját érdeklődési köreiben kapjon ajánlásokat. Másfelől az oldal közösségi funkcióit, pl a zónákat zömmel női témák töltik ki a könyves dolgokon kívül. Például gyerekek, főzés, kötés-horgolás stb…. Én még nem találálkoztam kimondott (autó)szerelős zónával. (Mondjuk ez nem is passzolna az oldal tartalmához, bár ilyen alapon a Mennyei Manna is erős off) Ezeket az okokat látom elsődlegesen.
Harmadrészt azt gondolom sok férfitársam munka után inkább elmenekül pl a meccsnézés mámorába vagy egyéb foglalatosságot keres az olvasás helyett. De az is lehet, csak lusta regisztrálni vagy aktívan résztveni az oldalon. Persze akadnak azért kivételek.


– Férfi szemmel: szerinted egy könyvmoly nő vonzóbb, mint egy aki nem?


– Számomra a hölgyek vonzóak és mivel nem látom őket, nem is tudok nyilatkozni a külsejükről. Amiatt érdekesek a női olvasók, hogy kitágítsam a világképem és nekik köszönhetően csomó érdekes könyvajánlást kaptam már. Olyanokat, amiket magamtól lehet elkerülök. Másrészt a természet alapvető rendje a másik nemhez való vonzódás. Aki olvas, az szerintem jó lelkű ember. És ez önmagában többet ér, mint valakit mondjuk megbélyegezni a kinézete alapján.


– Te miért – mióta érzed, hogy az vagy? :D



– Miért vagyok „moly”? Nem érzem magam annak. Vannak itt jó sokan, akik nálam jóval többet, szorgosabban olvasnak. A kérdés második felére a válaszom: azóta olvasok többet, amióta megvettem az ebook-olvasóm. Így kitárult előttem számos nehezen vagy egyáltalán nem megszerezhető könyv világa is. Szeretem az ebook-ot. Nem tartom másodlagosnak, alábbvalónak a hagyományos könyveknél. Sőt, a mai világban környezeti szempontokat figyelve még hasznosabb a rendes, papíralapú könyveknél.


– Környezetedben mennyire találsz partnert ehhez a hobbihoz?


– Főleg itt a molyon vannak nagyon jó barátaim. Testvérem magyar szakos volt, így ő is szeret olvasni. Szüleim is a könyvek nagy barátai voltak. Az hiszem belénk nevelték a könyvek szeretetét. Noha voltak időszakok, amikor rendesen hanyagoltam, az olvasást. Utólag rájöttem hibáztam.
Elpocsékolt időnek érzem, hogy akkoriban már nem olvastam. Most 1000 fölötti olvasásnál tarthatnék.


– Mi késztetett arra, hogy bloggerkedésre add a fejed?


– Régen próbálkoztam már, de ráuntam. Az más téma volt, nem könyves, irodalmi alapú hanem poén, viccelődés – mert alapból vidám természetű vagyok. Most újra belevágtam, és jólesik kiadni magamból ezt-azt. Mint látható, elég sokat tudok írni, fontos, hogy levezessem ezt a szenvedélyt is.


– Miről szól a Monumentum és mi célból jött létre?


– Főleg irodalmi témákról és azokról mellékzöngékről, amik még foglalkoztatnak kicsit. Így például japán mánia vagy kávézás is felbukkan. Próbálok humort is csempészni a sorok közé, ez még a régi blog utóhatása lehet. Magam szórakoztatására csinálom és próbálok az olvasóknak tetsző dolgokat előkaparni kisebb-nagyobb sikerrel. Aki még nem próbálta, nem is tudja milyen nehéz egy jó illusztrációt találni. Az még talán többet dob vagy ront a poszton, mint maga a szöveg. Mert az emberek zöme vizuális alkat. Remélem, hogy nem vész pocsékba a rászánt időm és tetszik pár embernek.