Címkefelhő
Feedek
Megosztás
HTML
HTML
HTML

Made in Japan

0

Teljesen megfogott Kitagawa Utamaro festészete,  fametszetei.

Megosztok pár képet a XVIII. századi japán mestertől.

Manapság naptárak dekorolására használják fel a nagyszerű képeket.

 

Anya és gyermeke  (1794)

Szerelmesek a padlásszobában

 

 

 

 

Naptár - Tegnap történt: 106 éve született Robert Merle

0

A remek francia író  születésének 106. évfordulója volt tegnap.

Én is megemlékezem róla, mert a Malevil egészen zseniális regény.

Az értékelésem közlöm.

Robert Merle: Malevil

Ez a könyv elmondhatatlanul zseniális volt számomra.
El kell mondanom, megrészegültem tőle. Kicsit még mindig bennem az „ütése”.
Ezt a könyvet még Anya ajánlotta kamaszkoromban.
Úgy voltam akkor, hagyjuk. Hagyjuk még…
Megérte várnom!
Felnőttként többet tudtam benne látni. Ez csak fikció. De mégis kőkemény valóság. Több volt most.
Ez a könyv olyan, mint a jó bor. Éretten finomabb.
Ez a könyv olyan, mint a finom étek. A kedvenc étkek egyik legjobbja.
Ez a könyv olyan, mint a legjobb zene.
Ez a könyv olyan, mint a legédesebb szerelem.

Bor, étel, zene, szerelem. Az élet gyönyörei. Mind.
A Malevil is az volt. Az új „Robinsonom”!
Nem tudom felülmúlta-e? Talán igen.
HATALMAS szó.

Köszönöm, Robert Merle, hogy megírta!
Köszönöm, Anya, hogy szóltál róla!
Köszönöm, hogy olvashattam!

Szabályosan „részeg” lettem tőle. Pedig nem iszom alkoholt.
Malevil az új bormárkám. Ami ártalmak nélkül le tud itatni.

Merci, Robert Merle!

A nap Molya 4. - pubbancs

0

Ezzel a saját írásával pubbancs lett a  mai nap Molya.


pubbancs  23 órája Molyolók saját írásai


Dupla, mert duplázni mindenből lehet, de sosem elég, ha egy papírdarab elég, akkor nem marad más csak a hamu, minden, amit érzel az kamu, nem én vagyok az, akit a szemedtől nem látsz. Ha lapot osztanak, persze játssz, de minden zene egy tánc, és minden záró sor egy egyszerű gondolat, sosem láttam még az igazi oldalad. Az életed jól halad, én mégsem igazítom meg a takarót utánad, az egész világ utálhat, én mégsem haragszom, üvöltve kongatom a harangom, de a kongás elnyel minden üvöltést, minden kiáltást, a fanatikusok eljátszották a hamis égiek iránti kegyetlen imádást. Vigyázást, őrzését a hibáknak, ha címlapra ragasztanak én, kiváglak. Kívánlak, olykor pedig rád sem tudom emelni a szemem, olykor megjön, olykor elvesztem az eszem. A torkom szorít, a kezem remeg. Egymást ölelő, fojtogató terek. Az egymás hátán hideg telek, a sarkok élesek, pedig minden kerek.

Vers - Tomas Tranströmer: Vihar

0

 

Tomas Tranströmer - Svédország, Nobel-díjas 2011-ben


VIHAR

Vándor és őstölgy akad össze itten,
mint kövült szarvas nagy erős agancsát
nyújtja, és mélyzöld színű vár a háttér:
ősszel a tenger.

Északon zápor, hol a vackor érik.
Ébren éj mélyén figyel itt az ember
és a csillagkép-sereg imbolyog fenn
tölgy-terebélyesen.

A nap Molya 3. Anitiger

0

A mai nap Molya címet Anitiger érdemelte ki ezzel a  karccal.

Megtudhatjuk belőle mi a kelevéz!

Segítséget nyújtott a  kérdésben latinta és Aelius_Triccianus moly kolléga.

 

„[Mr. Rochester] fanyarul hozzáfűzte: – Megtartom szavamat, keresztülgázolok minden akadályon, amely a boldogságnak és a jóságnak, igen, a jóságnak útjában áll. Jobb ember akarok lenni, mint voltam, mint vagyok, s ahogy Jób leviatánján összetört a dárda, a kopja és a kelevéz, minden akadályt, ami más szemében vas és acél, én pozdorjának és korhadt fának tekintek.”

De mi az a KELEVÉZ?

"Kelevéz (ritkábban/régiesebben kelevíz, kelevész)

Viszonylag kevés, de annál eltérőbb leírást találtam erről a fegyverről. Egy dologban egyezést találtam a forrásokban ami a felhasználását illeti éspedig, hogy hajítófegyver volt. Ezen túl utalás található arra, hogy kedvelt vadászfegyver volt, hogy nehéz nyílhegyként is használták, illetve a lovagi tornákon használt lándzsa fémhegyét nevezték így.

Ez a kedvelt hajítófegyver kb. 1,5 m hosszú volt, fanyélre erősített apró, levél, polipfej vagy krokodilszív alakú három ágú fémheggyel. Kinézetre a lándzsához hasonló, súlya azonban sokkal kisebb. Egy gyalogos harcos 6-8 darabot is magával tudott vinni. Használata nagy gyakorlatot igényelt."

http://mondtakvolt.blog.hu/2010/05/04/kelevez
http://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1ndzsa

Bővítés @latinta segítségével:

1. Magyar értelmező kéziszótár:

kelevéz: fn Tört Dárdaszerű fegyver. rég: ~t tör: a) párviadalt vív; b) vitázik. [?]

2. Arany János: Szondi két apródja (részlet)

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze* ragyog vala balján.

*Kelevéze: szúrófegyver, dárda.

Bővítés @Aelius_Triccianus észrevételével:

Az Odüsszeia Devecseri Gábor-féle magyar fordításában sokszor előkerül, íme egy-két példa:

"Útnakeredt, az olümposzi csúcsrol alászökkenve,
majd Ithakába megállt, Odüszeusz kapujának előtte,
udvari házküszöbön, markában a rézkelevézzel…"

"És amikor bent voltak már a magas palotában,
mennyezetig meredő oszlophoz tette a dárdát,
szépregyalult kelevéztartó közepébe…"

"Mert ha ma állna meg ő palotád külső kapujában,
rajta a pajzs, a sisak, s a kezében két kelevéze…"

(A képet terjedelmi okok miatt nem tudom közölni, megtekinthető az eredeti karcnál )

http://moly.hu/karcok/420098

Nagy nevek - Guillaume Apollinaire

0

 

Wilhelm Albert Vladimir Apollinaris de Kostrowitzky (más írásmóddal Kostrowicki) néven született Rómában. Anyja Angelica Kostrowicka lengyel grófnő, apja egy Francesco Flugi d'Aspermont nevű svájci-olasz, arisztokrata származású katonatiszt.

Ma született 134 éve és tragikusan fiatalon (38 évesen) halt meg. A szürrealizmus nagy alakja volt.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Guillaume_Apollinaire



Sokan a költeményeiről tartják híresebbnek, én viszont megosztok egy novelláját az olvasóimmal.

A LYONI SZÖRNYSZÜLÖTT, AVAGY A MEGKÍVÁNÁS


Élt egyszer Lyonban egy Gorène nevezetű selyemgyáros, akit roppantul jámbor szülei Gaétannak kereszteltek, minthogy azon a napon született, amikor a pápa Gaetába menekült.
Gaétan Gorène jó katolikus volt. Miután megörökölte apjának hatalmas vagyonát és gyárának vezetését, feleségül vett egy társadalmilag hozzá illő leányt.
Vagyona egyre gyarapodott; boldog házaséletet élt - boldogsága azonban mégsem volt teljes. Három évi házasság után sem született gyermekük.
Annak érdekében, hogy gyermekük legyen, Gaétan Gorène a legkiválóbb orvosokat hívta feleségéhez; de hiába vitte olyan forrásokhoz, amelyeknek az volt a hírük, hogy csodálatos gyógyító hatással vannak a meddőségre.
Végül, rádöbbenvén, hogy minden emberi erőfeszítés hiábavaló, feleségével egyetértésben a valláshoz folyamodott. Engedelmesen követte az asszony gyóntatópapjának tanácsait. Ám a leghíresebb zarándokutak is eredménytelennek bizonyultak, a legbuzgóbb fohászok is céltalannak.
A lyoni selyemgyáros számtalan bűnbocsánati napot nyert - felesége azonban éppoly terméketlen maradt, mint annak előtte. Gaétan Gorène káromolni kezdte az Urat, kételkedni kezdett a vallás igazságaiban, s végül elvesztette atyáinak hitét. Az elbizakodott gyáros nem tudta elviselni, hogy Isten nem tesz csodát érdekében. Nem gyónt, nem áldozott többé, nem járt misére, és nem adott több pénzt ama jámbor intézményeknek, amelyeknek addig egyik fenntartója volt.
Ismét elolvasta Napóleon életének történetét, s már azt latolgatta magában, hogy voltaképpen joga volna eltaszítani a meddő asszonyt - aki egyébként férje ellenére változatlanul vallásos maradt. Ám akadt ekkor egy nem nagy hírű, de nagy tudású orvos, aki tudomást szerezvén a gazdag selyemgyáros bajáról, új kúrát javasolt, s így vagy úgy, de sikerült megtermékenyíthetővé tennie az addig oly meddő parlagot.
Gaétan Gorène majd megbolondult örömében, amikor felesége bizonyos kétségbevonhatatlan jelek alapján közölte egy szép nap, hogy teherbe esett, sőt azt reméli, hogy ha ennek a másállapotnak gyümölcse lesz, a gyermek nem marad majd egyke. Ez a tény megerősítette hitetlenségében a gyárost, s Gorène arra használta fel az eseményt, hogy megpróbálja eltéríteni feleségét a vallás gyakorlásától.
A hölgy, mint jó keresztény, természetesen mindent elmondott gyóntatójának.
A gyóntató erőteljes, javakorban levő pap volt és konokul hitbuzgó; s azt gondolta, hogy Isten országának érdekében minden eszköz megengedhető. Fájdalommal értesült a gyáros hitetlenségének köszönhető botrányról, tudván, hogy milyen eredményre jutottak azok, akik őszinte tanácsát követték, haragra lobbant. Megértvén, hogy a hölgy teherbe esésében a Sátán kezét kell látnia, elhatározta, hogy visszatéríti az akolba az eltévedt bárányt.
Az ég csakugyan tündökletes módon állt bosszút Gaétan Gorène hitetlenségén. Egy imádkozással töltött éjszaka olyan ötletet adott a gyóntatópapnak, amely tökéletes sikerrel járt.
Egy nyári napon, tudván, hogy a férj Lyonban tartózkodik, s üzleti ügyeit intézi, felesége pedig vidéken, a pap levetette reverendáját, a lehető legrongyosabb ruhába öltözött, olyasféle csavargónak, vándornak, házalónak, ószeresnek, éhenkórásznak, koldusnak álcázva magát, amilyennel gyakran találkozni az országutakon.
Nevetséges álruhájában abba a városba utazott, ahol a terhes asszony tartózkodott, és unatkozván magányában, épp kibámult az ablakon. Rekkenő nyári nap volt, déli tizenkettő - a zöld növények közt megbúvó Pán jelképezi az ilyen időnek félelmetes bujaságát. Az álcsavargó a fal mellett az unatkozó hölgy ablaka alá osont, s ott olyan természetes és természeti aktust végzett, amelyet felesleges nevén neveznünk: megmutatta mozsárütőjét avagy pásztorbotját, fuvoláját, vagy jobb kifejezéssel élve: olyan fülemülét mutatott, melynek Kyrie eleison-ját sok hölgy örömest elhallgatta volna. A gyárosnéra jámborsága ellenére is hatott a látvány, s vágy ébredt benne, hogy mozsara lehessen a mozsárütőnek, kalitkája a fülemülének. De minthogy tisztességes asszony volt, nem elégíthette ki ezt a kívánságot. Annyi azonban bizonyos, hogy féktelen viszketést érzett, s vakaródzni kezdett.
Bár számos tudós tagadja a terhes asszonyok megkívánásaival kapcsolatos jelenségeket, nézetem szerint a hölgy minden bizonnyal leánnyal volt teherben. Mert néhány hónap múlva lebetegedett, s amikor az izgalomtól lihegő férj megkérdezte, hogy a gyermek fiú-e vagy leány, a bába égnek emelte karját, és azt mondta: "Egy szörnyszülött!" - s az orvos, aki a szülést levezette, így szólt: "Hermaphrodita!"
A szörnyűséges esemény következtében a gazdag selyemgyáros csaknem megőrült fájdalmában. Felismervén, hogy az égvilágon minden istentől való, belenyugodott sorsába, hitbuzgó férfiú lett, hatalmas összegeket adott jótékonysági célokra, és jámborságával erkölcsi okulást nyújtott embertársainak.
A pap, megtudván, hogy mi történt, harsány kacagásra fakadt, potyogtak a könnyei, ugrabugrált, mint egy bakkecske, fuldoklott a nevetéstől - majd gyónni indult. A plébános azonban nem volt hajlandó feloldozni, s a pap kénytelen volt az érsektől könyörögni bűnbocsánatot.
A kétnemű gyermek hamarosan kiszenvedett. Gaétan, aki ismét jámbor ember lett, boldogan élt feleségével, és számos gyermekük született.

 

Naptár - 115 éve született Jorge Luis Borges

0

Tegnap volt 115 éve, hogy meglátta a napvilágot az argentin író.

1899. augusztus 24-én, Buenos Airesben született.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Jorge_Luis_Borges

Emléke előtt tisztelegek a Körkörös romok elbeszélésével.

KÖRKÖRÖS ROMOK


Senki sem látta, hogy partra száll a sötét éjszakában, senki sem látta a szent mocsárban elmerülő bambuszcsónakot, néhány nap múlva azonban már mindenki tudta: a hallgatag férfi délről jött a folyón lefelé, és hazája a meredek hegyoldal számtalan falvainak egyike, ahol a zend tájszólást nem fertőzte meg a görög, és ahol ritka a lepra. Annyi bizonyos, hogy a szürke férfi arcra bukott a sárban, felkapaszkodott a lejtős parton, félre se tolva (valószínűleg meg se érezve) a húsába vágó sásleveleket, és émelyegve, véresen vonszolta magát a kör alakú térségig, amelynek közepén egy tigris vagy ló hajdan tűzpiros, most hamuszürke kőszobra állt. A kör alakú építményt, az egykori templomot régi tűzvészek emésztették el; szentségétől megfosztotta a mocsaras erdő, és istenét az emberek nem tisztelik többé. Az idegen elnyúlt a talapzat mellett. Magasan állt a nap, mire felébredt. Csodálkozás nélkül vette tudomásul, hogy sebei behegedtek; lehunyta fakó szemét, és elaludt: nem a testi gyengeség, hanem akarata kényszerítette. Tudta, hogy e templom az a hely, amelyet legyőzhetetlen akarata keresett; tudta, hogy lejjebb a folyó mentén felgyújtott és holt istenek egy másik templomának romjai is túlélték a fák szüntelen fojtogatását; tudta, hogy halaszthatatlan kötelessége az álom. Éjféltájt egy madár vigasztalan rikoltására ébredt. Meztelen lábnyomok, néhány szem füge és egy korsó figyelmeztette, hogy a környék tisztelettudó lakói meglesték álmát: oltalmát kérték, vagy bűvös erejétől féltek. A félelem hidegen járta át: az omladozó falban keresett magának egy sírfülkét, és ismeretlen levelekkel takarta be magát.

A cél, amely ide vezette, nem volt lehetetlen, csak éppen természetfeletti. Meg akart álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba. Egész lelkét betöltötte a mágikus terv; ha a nevét kérdi valaki, vagy korábbi életének bármely mozzanatát, nem tudott volna válaszolni. A lakatlan, szétrombolt templom kapóra jött neki, mert csak egészen kis része volt a látható világnak; a favágók közelsége is, mert gondoskodtak szerény étkezéséről. A tőlük kapott rizs és gyümölcs elegendő táplálék volt testének, amelynek más dolga se volt, csak az alvás és az álom.

Álmai kezdetben kaotikusak voltak, de nemsokára dialektikussá váltak. Az idegen egy körkörös amfiteátrum közepére álmodta magát, amely valahogy a felgyújtott templom volt, és látta, hogy tanítványok hallgatag serege helyezkedik el a lépcsőn; a leghátsó arcok sok évszázad távolában és csillagmagasságban álltak, mégis világosan kirajzolódtak. A férfi anatómia-, kozmográfia- és mágiaórát tartott nekik; az arcok mohó figyelemmel hallgatták, igyekeztek értelmes válaszokat adni, mintha rájöttek volna e vizsga jelentőségére: az egyiküket talán kiszabadítja a puszta jelenés állapotából, és beiktatja a való világba. A férfi csak figyelte kísértetei válaszait, álmában és éberen, átlátott a szélhámosokon, és olykor egy-egy kétkedő szóban megérezte a növekvő értelmet. Egy lelket keresett, amely méltó rá, hogy helyet kapjon a világegyetemben.

Kilenc vagy tíz éjszaka telt el, mire némi keserűséggel belátta, hogy a tanításait szenvtelenül fogadó tanítványoktól nem várhat semmit, de azoktól igen, akik néha megkockáztattak egy-egy ésszerű ellenvetést. Az előbbiek, bár érdemesek a szeretetre és jóindulatra, mégsem válhatnak személyiséggé; az utóbbiak valamivel közelebb állnak a léthez. Egy délután (már csupán hajnalban virrasztott néhány órát, délután is álmodott) örökre szélnek eresztette a képzeletbeli diákhadakat, csak egyetlen tanítványt tartott magánál. Hallgatag, mélabús, olykor akaratos fiú volt, arcán megálmodójának éles vonásai ismétlődtek meg. Hosszú ideig zavarba se hozta, hogy diáktársai hirtelen eltűntek; előrehaladása néhány magánóra után ámulatba ejtette a mestert. A katasztrófa ennek ellenére bekövetkezett. A férfi egy napon, mint valami ragacsos sivatagból, kievickélt álmából, belebámult a halovány alkonyi fénybe, amit első pillanatban összetévesztett a hajnallal, és rádöbbent: nem álmodott. Az estét és a rá következő napot az álmatlanság elviselhetetlen józanságában töltötte. Fel akarta deríteni a vadont, hogy elfáradjon; de a bürökben csak kezdetleges víziókkal gyengén erezett, vékony álomszilánkokra lelt: semmi hasznukat se vette. Összehívja a kollégiumot, gondolta, ám alig mondott egy-két buzdító szót, az egész alaktalanná vált, elmosódott. A már-már örökösnek tűnő virrasztásban a harag könnyei égették öreg szemét.

Be kellett látnia: az álmok összefüggéstelen és kavargó anyagának megformálása a legnehezebb dolog, amire az ember vállalkozhat, még ha behatol is a felső és alsó régiók minden talányába: sokkal nehezebb, mint kötelet sodorni homokból vagy pénzt verni alaktalan szélből. Be kellett látnia, hogy az első próbálkozás kudarccal járt. Megesküdött, hogy elfelejti azt az óriási káprázatot, amely kezdetben félrevezette, és más munkamódszert keresett. Mielőtt alkalmazta, rászánt egy hónapot, hogy visszanyerje delíriumában elfecsérelt erejét. Többé nem a megfontolás késztette alvásra, szinte azonnal álomba merült, és átaludta a nap jó részét. Ha néha álmodott is ez időben, nem törődött vele. Hogy újra megkezdje feladatát, várt, amíg teljes nem lesz a holdkorong. Aztán egy délután megfürdött a folyóban, imádkozott a bolygók isteneihez, kimondta egy hatalmas név kiejthető szótagjait, és elaludt. Csakhamar egy lüktető szívről álmodott.

Elevennek, forrónak, titokzatosnak, ököl nagyságúnak álmodta, és gránátszínűnek, ahogy egy még arctalan és nem nélküli embertest félhomályában formálódott: tizennégy fénylő éjen át aprólékos szerelemmel álmodott róla. Minden éjszaka nagyobb bizonyossággal érzékelte. Nem érintette meg: csak szemtanú volt, megfigyelte, és talán tekintetével igazított rajta. Minden távolságból, minden szögből átélte és érzékelte. A tizennegyedik éjszaka végigsimított mutatóujjával a tüdő artériáján, majd rögtön utána az egész szíven, kívül, belül. Megnyugtatta a vizsgálat. Másnap éjszaka szándékosan nem álmodott, de utána tüstént megragadta a szívet, kimondta egy bolygó nevét, és belefogott egy másik nemes szerv elképzelésébe. Egy év sem telt el, és kész volt a csontváz, a szemhéj. A végtelen számú hajszál megalkotása volt talán a legnehezebb. Megálmodott egy egész embert, egy fiút, de az nem mozdult, nem beszélt, nem nyitotta ki a szemét. Éjszaka éjszakát követett, és a férfi csak alvónak álmodta.

A gnosztikus kozmogóniákban a demiurgoszok összegyúrnak egy vörös Ádámot, aki nem képes lábra állni; akár a porból gyúrt Ádám, a mágus éjszakáinak gyümölcse, a megálmodott Ádám is ügyetlen volt, nyers és kezdetleges. Egy délután a férfi majdnem lerombolta a művét, de meggondolta magát. (Bár jobban járt volna, ha lerombolja.) Miután minden fogadalmát megtette már a föld és a folyó isteneinek, leborult a szobor elé - amely talán tigris vagy csikó lehetett egykor -, és az ismeretlen segítségéért könyörgött. Aznap alkonyatkor a szoborról álmodott. A szobor élt, lüktetett, nem tigris és csikó szörnykeveréke, hanem egyszerre mindkét tüzes teremtmény, és még bika, rózsa és vihar is volt. A sokféle isten elárulta, hogy a földön Tűz a neve, hogy a körkörös templomban (és sok hasonlóban) áldozatokat mutattak be neki, és imádták; és hogy mágikusan életre tudja kelteni a megálmodott kísértetet, akit majd a Tűz és a megálmodó kivételével mindenki hús-vér embernek tekint. Megparancsolta a mágusnak, hogy ha bevezette a fiút a rítusokba, küldje le a folyón a másik lerombolt templomhoz, amelynek piramisai fennmaradtak, hogy legyen, aki az elhagyott épületben őt dicsőítse. És az álmodó ember álmában felébredt a megálmodott.

A mágus végrehajtotta a parancsokat. Kitűzött egy időszakot (ami végül is két év lett), hogy feltárja számára az univerzum és a tűzkultusz titkait. Lelke mélyén fájlalta, hogy el kell válnia a fiútól. A tanítás ürügyén naponta nyújtotta az álom idejét. Egyúttal újraalkotta a fiú véletlenül hibásra sikerült jobb vállát. Időnként az a nyugtalanító érzés kínozta, mintha mindez már megtörtént volna... De napjai általában boldogan teltek; lehunyta szemét, s arra gondolt: Most a fiammal leszek. Ritkábban pedig: A fiam, akit én nemzettem, vár rám, és ha nem megyek, nem létezhet.

Fokozatosan hozzászoktatta a valósághoz. Egyszer megparancsolta neki, hogy tűzzön zászlót egy távoli hegycsúcsra. Másnap ott lobogott a zászló. Hasonló, mind merészebb kísérletekkel próbálkozott. Némi keserűséggel vette tudomásul: fia kész a születésre - és talán türelmetlenül várja is, hogy megszülessen. Aznap éjjel először megcsókolta, és elküldte a másik templomhoz, amelynek romjai a folyó partján fehérlenek, sok mérföldnyi áthatolhatatlan őserdőn és mocsáron túl. De előbb még (hogy a többi emberhez hasonlónak higgye magát, és ne tudja, hogy kísértet) elfeledtette vele tanulóéveit.

Győzelmét és békéjét beárnyékolta az undor. A délutáni és hajnali szürkületben leborult a kőalak elé, talán arra gondolva, hogy irreális fia lejjebb, a folyó mentén most ugyanezt a szertartást végzi, ugyanilyen körkörös romoknál; éjjel nem álmodott, vagy csak úgy, ahogy mindenki más. Elsápadva fogta fel az univerzum hangjait és formáit: fogyatkozó lelke táplálta távollevő fiát. Élete célja beteljesült; a férfi az elragadtatás állapotában maradt. Egy idő múlva, amely a történet egyes elbeszélői szerint néhány év volt, mások szerint néhány lustrum, egy éjfélkor két evezős ébresztette fel: arcukat nem láthatta, de egy mágusról beszéltek, aki egy északi templomnál a tűzben lépked, és nem égeti meg magát. Hirtelen eszébe jutottak az isten szavai. Eszébe jutott: a földkerekség minden teremtménye közül csak a tűz tudja, hogy a fia kísértet. Ez a gondolat eleinte megnyugtatta, később gyötörte. Mi lesz, ha fia eltöpreng természetellenes kiváltságán, és valamilyen módon rájön, hogy ő maga csak jelenés, semmi más? Hogy nem ember, csak egy másik ember álmának kivetülése - páratlan megaláztatás, micsoda őrület! Minden apát érdekel a fia, akit puszta érzékzavarában vagy boldogságában nemzett (engedett a világra), természetes hát, hogy a mágus aggódott, mi lesz a fiával, akit ezeregy titkos éjszakán gondolt ki vonásról vonásra, szervről szervre.

Tépelődésének váratlanul szakadt vége, pedig már mutatta néhány előjel. Először is (hosszú szárazság után) egy domb felett megjelenő távoli felhő, könnyű, mint egy madár; majd dél felől az ég, amely vörös volt, mint a leopárdok ínye; azután a füstoszlopok, amelyek rozsdával vonták be a fémes éjszakát; végül az állatok páni menekülése. Mert megismétlődött, ami sok évszázada már megtörtént. A tűzisten szentélyének romjait elpusztította a tűz. Egy madártalan hajnalon a mágus azt látta, hogy gyűrűző tűzvész zúdul a falakra. Egy pillanatig arra gondolt: a vízbe menekül, de hamarosan megértette, hogy a halál jött el megkoszorúzni öregségét és megszabadítani gyötrelmeitől. Elindult a tűz lángjai felé. Nem haraptak húsába, inkább simogatták, perzselő forróság nélkül. És megkönnyebbülve, megalázva, elborzadva megértette: ő maga is csak jelenés, őt is álmodja valaki.

Boglár Lajos fordítása

 

Kávés Percek 3. Extra

0

 

Mennyi kávét ittunk? Mennyibe került régen a kávé? Mennyi volt az átlagbér? Hány ezer tonnát importáltunk?
Ezekre kérdésekre kerestem válaszokat. Forrás a Tények könyve 1988, 1990, 1993 és 1997-es kiadása volt.



Egy főre eső magyarországi kávéfogyasztás (kg-ban)


1950: 0,1
1960: 0,1
1970: 1,6
1980: 2,9
1990: 3,1

------------------------

havi átlagbér átlagbér (Ft)

1950: 683
1955: 1141
1960: 1575
1965: 1766
1970: 2139
1975: 2881
1980: 4014
1985: 5866
1990: 13446
1991: 17934
1992: 22294
1993: 27173
1994: 33309
1995: 38900
1996: 46837

--------------------------

Agrárimport (1000 t)
Kávé

1970: 25,4
1975: 32,7
1980: 47,2
1985: 34,3
1990: 28,0

----------------------------

Fogyasztói árak 1991-1997 (Ft)
Omnia pörkölt kávé (10 dkg)

1991: 57,20
1992: 67,60
1993: 65,90
1994: 86,20
1995: 168
1996: 183
1997: 187

----------------------------------

Hány percet kellett dogozni egy 250 grammos kávéért 1996-ban?

Magyarország: 82 perc

---------------------------------



Nemzetközi statisztika

http://www.ico.org/news/icc-112-8e-study-manufactured-goods.pdf
Egy kis világpiaci kitekintés a kávéárakra.

----------

http://www.stat.si/eng/novica_prikazi.aspx?id=4734

Ezen oldal szerint 2010-ben hazánkban volt legolcsóbb egy csésze kávé (77 eurócent), megelőztük e szempontból a környező országokat.

Irodalom és Erotika 2.

0

Nem gondoltam volna, hogy Karin Alvtegen Árnyak című regényében ilyen gyöngyszemre bukkanok!

 

"A csupasz testét méregette a tükörben. Egy kicsit idősebb és sokkal érettebb, de vonzó, köszönhetően a plasztikának és az edzéseknek. Senki sem kívánja meg. Napról napra nehezebben tudta kordában tartani a vágyakozást. A vágyat, hogy még egyszer megízlelhesse a szenvedély ízét. Azt a röpke pillanatot, amikor a penge élén egyensúlyoz, amikor az élet a legmeghittebb. A mellére tette a tenyerét és becsukta a szemét. Lassan átadja magát a szenvedélynek. Megadja magát mindent elsöprő erejének. Aztán megpihen egy ölelésben, ami meggyőzi arról, hogy jó volt."

 

Könyvajánló 1 - Tony Perrottet: Ókori vakáció

0

Kedveltem ezt a  könyvet. Olyanyiram, hogy  mindenkinek ajánlom!

Hello, kedves olvasó barátom! Hallottál már Tony Perrotettről? Neeem? Azt kell mondjam jobb, mint Sztrabón! Perrotett könyve üti a híres hírhedt Geographikát! Jártál már Itáliában, Hellászban, Egyiptomban egy olvasás alkalmával? Ha nem, most ezt is megteheted!
Kiegészítve a hasznos, érdekes infókat egy kis humorral. Ez a könyv sokkal jobb, mint egy hagyományos és unalmas útirajz. A Lonely Planetnek és Berlitznek befellegzett, muhaha :D Ez a könyv krimikkel vetekszik, noha nem folyik benne vér. Izgalmas, olvasmányos és szórakoztató.
Ez a könyv olyan lesz, amit újra fogsz olvasni! Én is ezt fogom tenni.
Ha nem olvastad fáradj el a könyvesboltodba, könyvtáradba és kérdezd meg mellékhatásairól a könyvtárosod vagy könyveladód. Az eredmény remek lesz