Címkefelhő
Feedek
Megosztás
HTML
HTML
HTML

Könyvajánló - Vlagyimir Vojnovics: Moszkva 2042 - 2. részlet

0

Ebben a posztban kis gastronómiai kalandozást tehet az olvasó.

 

 

VEGETÁRIÁNUS DISZNÓHÚS


Ekkor megéheztem, és elkezdtem körbenézegetni, hol találhatnék valami harapnivalót.
Megláttam egy helyet az utca másik oldalán, ahol folyton ki-be csapódott az ajtó, mert állandóan ki-be jártak az emberek. Mellesleg itt valamikor söröző volt, aztán tejbár, és úgy látszott, most is valami hasonló van.
A háztető magasságában megláttam a már ismerős munkás alakját, aki egyik izmos kezében kanalat, a másikban villát tartott. A villája hegyén még volt is valami, de hogy pontosan mi, azt nem tudtam kivenni. A munkás barátságosan mosolygott, és ez volt alá írva:
Aki leadja a másodlagos terméket,
kiváló ellátásban részesül.
A bejáratnál a következő tábla lógott:
Finom falatok Komtápi
Némi gondolkodás után eszembe jutott, hogy Komtápi azt jelenti, Kommunista Táplálkozási Intézmény.
Ahogy átfutottam az utcán, majdnem elütött egy hatalmas pótkocsis gőzteherautó. A sofőr rátaposott a fékre, megállította tüzet okádó masináját, és olyan válogatott káromkodások özönét zúdította rám, amiből csalhatatlanul fel lehetett ismerni fürdőbeli ismerősömet, Kuzját. Teljesen úgy tűnt, hogy nem lesz neki elég az, amit szavakban ki lehet fejezni, és már rohant is felém, egy csavarkulcsot lóbálva a feje fölött.
– Kuzja! – kiáltottam rá rémülten. – Hát nem ismersz meg?
– Ja, te vagy az, apuska! – Kuzja leeresztette a kezét, de szemmel láthatólag nagyon csalódott volt, hogy egy ilyen jó kis lendületes csapás kárba veszett. – Mit járkálsz itt az úttesten, csak tátod a bagólesődet apuska, itt egykettőre vagy széttrancsíroznak, vagy a fejedet törik be. Csak nálatok, ott a kapitalizmusban volt minden sokkal egyszerűbb. Nálatok ott tán csak szamarak és tevék jártak az utcán, itt meg látod, mi van, csupa technika.
Megkérdezte, hogy vagyok, nem kell-e valamit segíteni, és még egyszer lelkemre kötötte, hogy ha valamire sürgősen szükségem lesz, például gőzkazánra, dugattyúhengerre vagy ilyesmire, bátran forduljak csak hozzá. Azután elhajtott, én meg ezúttal sikeresen átkeltem a sugárúton és közeledtem a Komtápihoz.
Nem volt hosszú a sor, nem több mint úgy hatvan ember. Egy idős őrmester állt a bejáratnál lyukas atlétatrikóban és karján piros karszalaggal, és egy lyukasztóval lyuggatta a neki odanyújtott szürke papírfecniket.
Sorállás közben elolvastam a falra kifüggesztett hirdetményt, amely arról szólt, hogy az általános táplálkozási szükségleteket csak a másodlagos termék leadásáról szóló igazolás bemutatása ellenében elégítik ki.
Ugyanitt lógott „A Kommunista Táplálkozási Intézmények viselkedési szabályzata”. Ebben az állt, hogy az ávkp és személyesen a Genialisszimusz fáradozásának köszönhetően sok jelentős siker született a kommunnyikok rendszeres és minőségi étkeztetése terén. Az étel egyre jobb minőségű és egyre diétásabb. A kommunnyikok racionális étkezését tudományos alapokra helyezték, aminek eredményeképpen szép sikereket értek el a kövérség elleni küzdelemben.
Alább az volt olvasható, hogy a Komtápiban tilos:
Kabátjellegű ruházatban étkezni.
Hangszereken játszani.
Felállni az asztalokra vagy a székekre.
Az el nem fogyasztott ételt asztalokra, székekre vagy a padlóra kiborítani.
Villával a fogakat piszkálni.
Az asztal társakat folyékony étellel leönteni.
Szigorúan tilos felmerülő konfliktusokat ételmaradék, lábos, tányér, kanál, villa és más állami tulajdonú eszköz felhasználása útján rendezni.
Meg kell hagyni, a sor elég gyorsan haladt. Az emberek egymás után nyújtották át a karszalagos őrmesternek kis papírjaikat, az kilyukasztotta és az emberek bementek.
Amikor már lassan rám került a sor, belekotortam a zsebembe, de nem találtam benne egyebet, mint egy véletlenül odakerült újságfecnit, a hatvan évvel azelőtti Süd-deutsche Zeitung egy sarkát. Félbehajtottam ezt az újságdarabkát és odadugtam az őrmester orra alá, aki rá se nézett és kilyukasztotta.
Rendkívül elégedett voltam, hogy az én szocialista-kapitalista trükkjeim még mindig sikeresen működnek, és bementem.
A bejárattal szemközti falon a Genialisszimusz óriási arcképe lógott és egy tőle származó idézet: „Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.”
A Komtápi egy szocialista önkiszolgáló étkezdére hasonlított: magas étkezőpultok, sehol egy szék, a padló fűrészporral felszórva. Baloldalt a fal mentén, egy könnyű műanyag függöny mögött hosszú tálalópult, rajta sorban kitett ételek, amelyekre elég volt egy pillantást vetni, hogy az ember nyomban ki akarjon rohanni a friss levegőre. Csakhogy én először is igen megéheztem, másodszor is azért jöttem, hogy az élet minden részletét, többek között a közétkeztetést is tanulmányozzam.
Beálltam a pulthoz közelítő sorba, és miközben együtt haladtam a többiekkel, hamarosan elértem a falra kifüggesztett étlaphoz, amelyet nagy érdeklődéssel olvastam el. Négy ételből állt, a következő sorrendben.
„Tyúkanyó”. Tápláló scsi rizsléből.
„Haladás”. Vegetáriánus vitaminnal dúsított disznóhús párolt káposzta körettel. „
„Gárdista”. Zab alapú keményítőital.
„Frissesség”. Természetes víz.
Elnézést kérek az olvasótól, hogy ilyen részletességgel idézek minden szabályt, listát és étlapot, amit elolvastam, de azt gondolom, mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy többé-kevésbé teljes képet kapjunk arról a társadalomról, amelybe kerültem.
Két, nem túlságosan tiszta köpenyes fiatal komtársnő szolgálta ki elég gyorsan és zökkenőmentesen a vendégeket. A többiekhez hasonlóan kaptam egy műanyag tálcát, amelyen az összes fentebb felsorolt étel rajta volt. A két tányér, két csésze és egy kanál (minden műanyagból) acéllánccal volt hozzáerősítve a tálcához. Volt még két elszakított lánc, a végükön alighanem villa és kés lehetett valaha. Bevallom, hogy amikor megszagoltam a számomra kiutalt ételt, egy kissé elfintorodtam és arra gondoltam, hogy bizonyos esetekben az éhség elmulasztására önmagában a szag is elegendő.
De ismétlem, ezúttal nemcsak az éhség vezérelt, hanem a kutatói kíváncsiság.
Találtam egy pultot, ahol csak egy asszony fogyasztotta lassan a zabitalát. Megkérdeztem, mellé állhatok-e, és amikor erre valamit motyogott, ráismertem arra a nénire, aki tudott külföldiül. Abból ítélve, milyen barátságtalanul nézett rám, alighanem ő is felismert.
Amikor megkóstoltam a káposztalevest, azonnal rájöttem, hogy hangzatos nevét nem a kotlós baromfiról, hanem az árok menti tyúkhúrról kapta, amelyet a kolhozrendszer virágzásának idején már volt szerencsém megkóstolni. Minthogy igen éhes voltam, leerőltettem belőle pár kanállal, de a „Haladás” vegetáriánus disznóhús, amely valami préselt marharépaféleségből készült, őszintén megvallom, nem ment le a torkomon. Azaz hogy egy kicsit azért lement, de aztán rögtön igyekezett is visszafelé, úgyhogy alig értem el vele a teszvékáig, ahol is szeszélyes szervezetem könyörtelenül kilökte magából.

Az olvasás jótékony hatásai

0

A Molyon Lunemorte karcolta, megtetszett.

 

Mindenre igennel válaszolok.

Ti mit gondoltok erről?

Irodalom és Erotika 6.

0

Mai posztom Alessandro Baricco remek kisregényéből származik. A Selyemből idézek részletet, Baricco mester beltrafált lágyan, selymesen...

 

 

 

Maradj így, nézni akarlak, oly sokat néztelek, de nem voltál nekem, most nekem vagy, kérlek, ne gyere közelebb, maradj, ahogy vagy, van egy éjszakánk, és nézni akarlak, soha nem láttalak így, a tested, a bőröd nekem van, hunyd be a szemed, és simogasd magad, kérlek, mondta Madame Blanche, Hervé Joncour hallgatta, ha megállod, ne nyisd ki a szemed, és simogasd magad, így olyan szép a kezed, sokszor álmodtam róla, most látni akarom, szeretem látni a bőrödön, így, kérlek, folytasd, ne nyisd ki a szemed, itt vagyok, senki sem láthat minket, és itt vagyok közel hozzád, simogasd magad, szeretett uram, kérlek, simogasd a férfiasságodat, lassan, Madame Blanche elhallgatott. Folytassa, kérem, mondta Hervé Joncour szép a kezed így a férfiasságodon, ne hagyd abba, nekem jó, ha nézem a kezed, és nézlek téged, szeretett uram, ne nyisd ki a szemed, még ne, nem kell félned, melletted vagyok, érzed? itt vagyok, megérinthetlek, ez selyem, érzed? a ruhám selyme, ne nyisd ki a szemed, és tiéd lesz a bőröm, mondta Madame Blanche, halkan olvasott, női hangon, kislányhangon, tiéd lesz az ajkam; amikor először érintlek meg, az ajkammal teszem, nem fogod tudni, hol, valahol érzed majd szám melegét, ha nem nyitod ki a szemed, nem tudhatod, hol, ne nyisd ki a szemed, ott érzed majd az ajkam, ahol nem tudod, hirtelen, mozdulatlanul hallgatta, szürke öltönye szivarzsebéből ragyogó fehér zsebkendő kandikált ki, talán a szemeden lesz, szemhéjadra és szempilládra szorítom az ajkam, érezni fogod, ahogyan fejedbe hatol a melegség, és ajkam a szemedben benne, vagy talán a férfiasságodra szorítom, oda le, és lassan-lassan szétnyitom, mondta, fejét a papírlapokra hajtotta, és keze lassan simogatta a nyakát, hagyom, hogy férfiasságod szétnyissa ajkam, beléhatoljon, és félretolja a nyelvem, nyálam végigcsorog a bőrödön, le a kezedbe, csókom és kezed, egyik a másikban, a férfiasságodon, hallgatta, tekintetét egy ezüstkeretre függesztette, mely üresen lógott a falon, végül megcsókollak a szíveden, mert akarlak, szíved fölött lüktető bőrödet harapdálom, mert akarlak, és szíveddel az ajkaim közt enyém leszel, csakugyan az enyém, ajkammal a szívedben enyém leszel, örökre enyém, ha nem hiszel nekem, nyisd ki a szemed, szeretett uram, és nézz rám, én vagyok, már senki sem tehetné semmissé ezt a pillanatot és a testemet, melyen már nincs selyem, a kezed, mely megérinti testem, szemed, mely nézi, a lámpához hajolt, úgy mondta, a fény verte a papírokat, s átsütött a leheletfinom ruhán, ujjaid a szemérmemben, nyelved a számban, alám siklasz, megfogod csípőmet, fölemelsz, szép lassan férfiasságodra csúsztatsz, ki tehetné semmissé ezt, lassan mozogsz bennem, kezed arcomon, ujjaid a számban, szemedben az öröm, a hangod, lassan mozogsz, egészen addig, míg fájni nem kezdesz nekem, az örömöd, a hangom, hallgatta, egyszer csak ránézett, látta, le akarta sütni a szemét, de nem sikerült, testem a tiéden, megemelsz, karod nem enged el, bennem a lüktetések, gyöngéd erőszak, látom, szemed az enyémet keresi, azt tudakolja, mikor okozol már fájdalmat, csináld, ameddig akarod, szeretett uram, nincs vége, nem lesz, látod? már senki sem vehetné el ezt a pillanatot, örökre így maradsz, hátravetett fejjel, örökre így maradok, lehunyt szemmel, könnyeimet kilökve szempillám közül, hangom a tiédben, erőszakkal tartasz szorosan, nincs már idő a menekülésre, erő az ellenállásra, meg kell történnie ennek a pillanatnak, és ez a pillanat, hidd el, szeretett uram, ez a pillanat ezentúl mindig lesz, az idők végezetéig, mondta vékony hangján, aztán elhallgatott.

Könyvajánló - Vlagyimir Vojnovics: Moszkva 2042 - 1. részlet

0

Mostani könyvajánlóm egy olvasás alatt álló művet próbál szélesebb körben terjeszteni. Nem ismerem a végkifejletet, nem tudok még teljes értékelést írni, csak annyit: megdöbbentő és félelmetes. Mint a valóság volt  nyolcvanas évek eleji  Moszkvában...

Vojnovics regénye borzasztó képet mutat be, egy olyan kommunista diktatúrát, ahol senki sem élne jó szívvel. Íme egy fejezet a könyből.

 

HÁRMAN EGYET


A megpróbáltatásoknak azonban még nem volt vége.
A vámvizsgálat után továbbmentünk és hamarosan egy ajtóhoz értünk, amelyen a következő tábla lógott: EGÉSZSÉGÜGYI MEGDOLGOZÁSI PONT.
Szmercsov elnézést kért és azt mondta, hogy szerinte feltétlenül egészségügyi megdolgozásra szorulok, minthogy a Moszközben a legszigorúbb intézkedések vannak érvényben az ellenségesség övezeteiből behurcolható járványos megbetegedések ellen.
Szikrina Romanovna felajánlotta, hogy vigyáz az értékeimre, így átadtam neki lényegesen könnyebbé vált diplomatatáskámat, az órámat és a tárcámat.
A komírók kint maradtak, én meg bementem a helyiségbe, amelyről kiderült, hogy egy nyilvános fürdő előtere, hosszú fapadokkal. Az egyik sarokban az a két sofőr vetkőzött, akik a deszkaszállító autót javították, és akiket kint már láttam, és nagyon barátságosan beszélgettek egymással a legtisztább és minden idegen elemtől mentes előzetes nyelven, percenként emlegették a Genialisszimuszt, különösen az anyai ági felmenőit.
Egyikük nagyujja fekete szigetelőszalaggal volt leragasztva.
Rájuk néztem, és én is vetkőzni kezdtem. Bármily furcsa, a kinti hőség ellenére itt dermesztő hideg volt, azonnal kezdtem elkékülni és tiszta libabőr lettem.
Egy fakorlát mögött egy fehér köpenyes nő unatkozott.
A sofőrök leadták neki a ruhájukat, cserébe kaptak egy fabögrét és továbbmentek. Én is odamentem a nénihez, leadtam az alsóneműmet és kaptam egy bögrét. Vizes volt, csúszós és nem volt füle.
A következő helyiségben egy nő fogadott, egy nagy géppel a kezében, amelyet minden bizonnyal juhok nyírására, nem pedig emberek számára találtak ki. A nő mondta, hogy megnyír. Eltakartam magam egy lavórral és leültem, majd szóltam, hogy félhosszú fazont kérek. A nő nem is felelt, és le se terítette a vállamat, azon minutában egy széles csíkot szántott középen a fejem tetején.
– Madame! – ugrottam föl. – Mit művel? Maga megbolondult! Félhosszúra kértem.
Először nem is értette, mit akarok tőle, aztán megmagyarázta, hogy a Moszközben kivétel nélkül minden állampolgárt nullásgéppel kopaszra nyírnak a nemkívánatos kártevők elleni harc jegyében, és a hajat újrahasznosításra leadják a hulladékgyűjtő telepre.
Rosszul esett, hogy se szó, se beszéd el kellett búcsúznom a szép dús hajamtól, de ahogy mondani szokták, ha a fejedet veszik, ne a hajad sajnáld.
Továbbhaladtam és hamarosan egy újabb ajtó előtt találtam magamat, ahol az volt kiírva: felületes lemosdódási terem.
Mellette egy szöveg lógott, a következő címmel: olvasd el és jegyezd meg. A mosakodási szabályzat volt. Fennkölt kifejezések szerepeltek benne és a Genialisszimusz egy állítólagos művéből vett mottó: „Az emberben minden szép kell legyen: az arca. a ruhája, a teste.”[14]
A szabályzat azzal kezdődött, hogy beszámolt arról a hatalmas és fáradhatatlan munkáról, amelyet a Genialisszimusz és az általa vezetett párt nap mint nap végeznek a kommunista köztársaság állampolgárainak érdekében. Ennek a munkának köszönhetően gyakorlatilag minden kommunnyiknak lehetősége van arra, hogy a felületes lemosdódási teremben ez irányú szükségleteit teljesen és rendszeresen kielégítse.
Ám amint a Genialisszimusz tanítja, a takarékosság szokássá, minden kommunnyiknak szinte a második, ha nem az első természetévé kell, hogy váljon. Már a mosakodás kezdetétől kerülnie kell a pazarlást és csak a természetes szükségletek keretei között maradó mennyiségű vizet használnia, amit egyáltalán nem nehéz kiszámítani. Ehhez meg kell szorozni a kilogrammokban mért testsúlyt a centiméterekben számított testmagassággal, és a kapott eredményt elosztani a 2145 koefficienssel. Ennek a számításnak az eredménye megadja az egyén reális igényeinek megfelelő hideg-meleg víz bögretérfogatban mért mennyiségét. Egy kicsit nyugtalankodni kezdtem, hogy a felületes lemosdódás előtt erőmet meghaladó matematikai számításokat kell végeznem, de a helyben mellékelt táblázat megnyugtatott, ott mindent előre kiszámoltak. 165 centiméteres testmagasságomnak és 78 kilogrammos súlyomnak megfelelően az én igényem kereken hat bögretérfogat volt.
A szabályzat azt is kimondta, hogy a pontot igénybe vevőknek tilos:
1. Kabátjellegű ruházatban mosakodni.
2. Hangszereken játszani.
3. Természetes szükséget végezni.
4. Rongálni a kommunista tulajdont.
5. Szigorúan tilos felmerülő konfliktusokat bögre vagy más
lemosdódási eszköz felhasználása útján rendezni.
Amíg a szabályzatot olvastam, a szemem sarkából azért megfigyeltem, hogy először két férfi ment el mellettem, aztán egy nő, aztán egy egész család – férj, feleség, gyerek, aztán megint két nő, és persze mind anyaszült meztelenek. Én még egy kicsit haboztam és megkérdeztem egy pocakos embert, merre van a férfirészleg. Nagyon elcsodálkozott: – Hát te melyik faluból csöppentél ide, öcsém?
– Stockdorfból.
– Sátorból?
– Nem sátorból, hanem Stockdorfból – javítottam ki.
– Ilyenről még sose hallottam. Na és merre van az, messzi? – kérdezte a pocakos.
– Ahogy vesszük. Úgy hatvanévnyire – feleltem.
Rám bámult, mintha megőrültem volna, és elmagyarázta, hogy a különböző intézmények férfi- és női részlegeinek szétválasztása csak az ellenségesség övezeteiben maradt meg, itt viszont teljes az egyenlőség, és gyakorlatilag megszűnt a férfiak és a nők közötti különbség.
Akaratlanul is lefelé sandítottam és meg is győződtem róla, hogy a pocakos esetében ez a különbség tényleg szinte teljesen megszűnt.
A felületes lemosdódási teremben nem volt semmi különös vagy figyelemreméltó. Olyan tisztasági fürdő, mint bármelyik. Hosszú kőpadok, a fal mentén csapok, gőz, hangzavar. Nők és férfiak együtt mosakodtak, ami csak azért lepett meg, mert Moszkvában voltunk. A nemek szabad keveredését hatvan évvel ezelőtt már láttam, de csak a Harmadik Övezetben.
Nagy, oszlopos teremben voltunk. Az egyik oszlopon egy nyilat láttam, ezzel a felirattal: „Szexuális szükségletek kielégítése a folyosón.” Micsoda fantasztikus változások történtek, mióta nem jártam itt! Egyébként a felirat alatt egy szöggel valaki bevéste, hogy SZIM. Megint eszembe jutott Szimics, és hogy milyen érdekes lenne ide behozni, ebbe a koedukált fürdőbe, hadd lássa, mit ki nem találtak ezek a harácsolók.
Képzelem, hogy köpködne, ha ezt látná.
Tettem pár lépést a nyíllal megjelölt irányba, amikor a gőzből felbukkant előttem az a két sofőr, akiket már kétszer láttam. Műanyag poharakat tartottak a kezükben valami sötét lével, és leplezetlenül alantas céllal meglovagoltak egy törékeny leányzót, aki, bármily furcsa, szinte teljesen fel volt öltözve. Az a bizonyos hely a testén le volt takarva egy viaszosvászonból kivágott virágszirommal, a mellbimbóját pedig két csillag fedte. Noha a helyzet pajzán volt, mindhármuk arcán láttam, hogy dühösek.
El akartam menni mellettük, de a bekötött ujjú sofőr egyszer csak odaszólt nekem:
– Hé, öreg, beszállsz harmadiknak?
Más helyzetben az „öreg” megszólításra megsértődtem volna, az is lehet, hogy behúztam volna egy jobbost a pofájába. De most annyira megörültem annak, hogy a szent orosz hagyomány, hogy hárman isznak meg együtt egy üveg vodkát, megélte velem együtt a kommunizmus korát! A pohárkában lévő lötty szaga elérte az orromat és szó ami szó, nem volt valami étvágygerjesztő. De hát a szag az nem minden. Ha mindazt, amit én már életemben megittam, egy lónak csak szagolni adnák oda, ájultan esne össze. És most akár még a kerozint is hajlandó lettem volna meginni. Viszont annyira fáradt voltam, hogy akármiből ittam volna akár csak egy kupicányit, egyszerűen felborultam volna, így hát erőt vettem magamon, kezemet a szívemre tettem és oktatólag azt mondtam a sofőröknek:
– Bocs, fiúk, nem lehet. Nem iszom, és nektek se tanácsolom. Az alkohol szétszedi a májat és károsan hat a szellemi képességekre.
A sofőrök összenéztek.
– Mi se lennénk valami nagyivók – mondta a bekötött ujjú bizonytalan hangon. – Nem is inni hívtunk.
– Hanem hová? – kérdeztem elámulva. A pasasok megint összenéztek, a leányzó kuncogott.
– Nahát – mondta a bekötözött. – Aszongya, hová. Mi van, te nem tudod, mit szokás az ilyenekkel csinálni? – és a lányra bökött. – Menjünk ki a folyosóra, elégüljünk ki.
– Hárman egy nővel? – nem akartam hinni a fülemnek. – De hiszen ez nagy bűn! Hogy lehet ilyen szégyenteljes és züllött dolgot csinálni? Hiszen maguk a kommunizmusban élnek! Ezért haltak meg emberek a golyózáporban, égtek el a máglyákon, fagytak halálra a mocsarakban?
És noha nagyon fáradt voltam, röviden elmeséltem nekik az Októberi Forradalom, a Nagy Honvédő Háború, a Leningrádi Blokád és a nagy szocialista építkezések történetét.
– És maguk ezt mind semmibe veszik! – mondtam, kiköptem és otthagytam őket.
– Ide figyelj, apuska! – rohant utánam a bekötözött. –Most mit kaptad fel úgy a vizet? Nehogy már flepnis legyél. Már mér lennénk mi züllöttek? A csajok a züllöttek, nem mi. Azelőtt egy fél ilyen szappant kértek ni – mutatott a pohárra –, az még rendbe vót. A szükségleted is kielégíted, és meg is mosakodol. Most pedig nem adják három pohár alá, hát össze kell állnunk.
Egészen elröstelltem magamat, hogy itt valamit nem értettem meg. Bocsánatot kértem, de mondtam, hogy nem tudok a közösbe beszállni, egyrészt, mert általában nem szoktam megcsalni a feleségemet, másrészt meg nincs szappanom, a bőröndömben felejtettem. Erre a sofőr azt mondta, a szappan iránti szükségleteket itt helyben elégítik ki, és egy bódéra mutatott a sarokban, ahol egy meztelen kövér nő adta ki a poharakat. Mi is odamentünk az új ismerősömmel, átvettem a poharamat, beleszagoltam és átadtam a sofőrnek.
Hogy az hogy hálálkodott!
– Te öreg – mondta –, látom, hogy nem vagy idevalósi és nem nagyon igazodsz ki a mi életünkben. Ha kell valami, keress csak meg nyugodtan. A hetes komoszlopban dolgozom, mindenki ismer ott. Az új nevem Kozmosz, de mindenki csak Kuzjának hív, ahogy régen járta. Szóval, ha kell valami, kardáncsukló vagy kurbli, akkor gyere egyenesen oda az oszlopunkba, és mindent megszerzek neked, ami csak kell.
Megköszöntem neki, és elmentem vizet keresni. A falon és az oszlopokon mindenütt ilyesféle lemoshatatlan feliratok voltak:
A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA
A VÍZ NEMZETI VAGYON
AKI PAZAROLJA A VIZET, NÉPELLENSÉG
EGY BÖGRETÉRFOGATTAL EGY LOVAT MEG LEHET ITATNI
Amikor pedig közelebb léptem a fal menti csapokhoz, megláttam egy plakátot, amelyről egy polgárháborús vöröskatonához hasonlító valaki mutatott rám a nagy ujjával:
FÖLÖSLEGESEN HASZNÁLTÁL EL EGY BÖGRE VIZET!
– Én nem – mondtam. – Még egyet se vettem.
Persze a katona csak oda volt rajzolva, de olyan élethű volt, hogy a tekintete súlya alatt önkéntelenül is összehúztam magam. Szükségletemnek csak a harmadát használtam el. azaz a hat bögre vízből csak kettőt. Arra gondoltam, hogy ezért a takarékosságért talán még valamilyen kitüntetés is járna. De mégse kértem kitüntetést, hanem elindultam a kijárathoz.
Az előtérben visszaadták a ruhámat. Forró volt a gőztől. A zakómon minden gomb szétolvadt. Még jó, hogy a nadrágomon ép maradt a cipzár, ugyanis fémből van.

A nap Molya 7. - Bori_L : izlandi "zombik"

0

A múltkori trollkodás után újabb északi mitológiai szereplő bukkant a távcsövem látómezejébe. Ezúttal az Izlandon "honos" draugrokról lesz szó.

Hogy mik ők és hogyan élnek ,elmeséli Bori_L karca!

 

Élőhalottak az izlandi mitológiában

A vámpírokhoz hasonlóan a zombik sem az újkor teremtményei: különböző népek mitológiájában és meséiben már sokkal korábbi időkből is feltűnnek. Izland tele van általában nem túl emberbarát lényekkel: a trollokról és az aprónépekről már sokan hallottak, de nem hiányozhatnak a zombik sem.

Az izlandi sagákban szereplő élőhalottak – legelterjedtebb nevén draugrok – nem hasonlít a manapság divatos zombifilmek agyfaló élőhalottjaihoz. Sokkal inkább olyan, mint egy hullamágus: mindenféle természetfeletti képességekkel bír, és szinte lehetetlen elpusztítani.

A draugrok nem szellemek, hanem sírjukból kitápászkodott halott testek, amik az idő múlásával egyre rondábbak. Férgesek, feketék, meg ilyesmi, szóval már rájuk nézni sem kellemes, de ez még a legkevesebb. A föld alól nem kell kiásniuk magukat, hiszen képesek átsétálni a földön és a köveken. Van, amikor csak a velük eltemetett kincseket akarják megőrizni, máskor azért térnek vissza, hogy az élőket zaklassák. Ez a zaklatás lehet megőrjítés vagy meggyilkolás is, attól függően, hogy mi a célja a draugrnak. Nincsenek a sírjukhoz kötve: szabadon elkóborolhatnak, amilyen messzire csak akarnak. Ami a mágikus képességeket illeti: képesek alakváltásra (általában fókává, bikává, „elhasznált” lóvá vagy macskává tudnak alakulni), emberfeletti erővel bírnak, képesek eredeti méretüket megnövelni, jövőbe látnak, irányíthatják az időjárást, terjeszthetnek betegségeket és megátkozhatják az embert. Mindent összevetve nem számítanak túl kellemes társaságnak.

Elpusztítani nehéz őket, és nappal is ugyanolyan jól harcolnak, mint éjszaka (bár a sötétet jobban szeretik). Ahhoz, hogy megszabaduljunk tőlük, három dolgot kell megtenni: levágni a fejüket, elégetni a testüket, majd hamvaikat a tengerbe szórni, hogy biztosan ne támadjanak fel újra.

Draugrok általában kellemetlen, kicsinyes, gonosz, zsugori alakokból keletkeznek, de csakis abban az esetben, ha testüket nem fekvő helyzetben temetik el. Természetesen léteznek különféle praktikák a draugrrá válás megelőzésére: a halott mellkasára nyitott ollót kell helyezni, ruhájába szalmaszálakat vagy vékony gallyakat kell tenni, a járás megakadályozása érdekében pedig össze kell kötni a nagylábujjakat vagy tűket kell szúrni a halott talpába. Ezen kívül a biztonság kedvéért érdemes a koporsót három irányba felemelni, mielőtt elindulunk vele a végső nyughely felé, ekkor ugyanis a halott elveszti az irányérzékét, és még ha ki is kel a sírból, nem tudja, merre keresse az embereket, akiket kísérteni szeretne.

Könyvajánló - Michael Curtis Ford: A tízezrek

0



Rövid történeti leírás: A regény a Tízezrek nevű görög gyalogos sereg menetelését mutatja be.
A tízezer fős „hadoszlopnak” több vezetője is volt, köztük Xenofón, az ő embereinek kalandjairól szól a regény. A történetíró: Szüraküszai Themisztogenész.
A sereg útnak indul Hellászból Bizánc-Trója-Szardeisz úton egészen az Eufrátesz folyóig Cunaxáig. Ott Kürosz (perzsa vezér) életét veszti egy ütközet során, Xenofónék Asszíria felé véve az útirányt északnak indulnak tovább. A kurdok lakta vidéken komoly ellenállásba ütköznek a helyi lakosok jóvoltából.
Útjukat a déli útvonalon sivatagi körülmények és szárazság nehezíti. Északon hegyek, téli időjárás, kemény fagyok és havazás. Végül elérnek a Fekete-tengerig, ahonnan már gyerekjáték volt a visszaút a hazájukba.

Főbb szereplők:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Themisztogenész


http://hu.wikipedia.org/wiki/Xenophón


és serege a Tízezrek


http://hu.wikipedia.org/wiki/Tízezrek


Az útvonal:



Maga a történet jól megírt, élvezetes. Sajnos a könyv telis-tele van sajtóhibával, ami borzasztóan idegesített. Emiatt nem tudok maximális pontot adni.
Aki szereti a történelmi regényeket és Hellászt, annak jó szívvel ajánlom.



Kik a hopliták és milyen fegyverzetük volt? Ennek jártam kicsit utána.


A hoplita vagy pontosabban hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona volt. Fegyverzetének neve hoplon volt, erről kapta a nevét. Az ókori görög polisz legfontosabb haderőneme volt (a dombos görög vidék alkalmatlan volt harcikocsik, vagy nagyobb lovascsapatok műveleteire).

A hoplita phalanx gyorsabban mozgó könnyűfegyverzetű gyalogosokkal és változó nagyságú, de általában nem meghatározó jelentőségű lovassággal egészült ki, amely általában arra szolgált, hogy távol tartsa az ellenfél gyors mozgású, dárdahajításra, nyilazásra vagy parittyázásra alkalmas csapatait, illetve a felderítésben és az üldözésben játszott szerepet.


Spártai hoplita


Hoplita védőfegyverzet:

A pajzs (hoplon), amely a hoplita nevét is adta, és egyben harcmodorát is meghatározta, nehéz szerkezetű, nagydarab fegyver volt. A pajzs fa alapra épült, amelyet kívülről bronzzal, belülről pedig bőrrel borítottak. Tartani az alkart körülvevő (rendszerint bronz) karpánt és egy markolat segítségével lehetett. A pajzsnak azt a részét, amelynek a kar nekifeszült, többnyire még egy réteg bronzzal meg is erősítették. Nagy mérete azt jelentette, hogy meglehetősen nehéz volt, kb. 8 kg-ot nyomott. Aljáról olykor egy bőrszoknya lógott, amely a lövedékektől védte a hoplita lábát.

Testét mellvért fedte. A legdrágább típus a bronzból készült „izomvért” volt. A legelterjedtebb azonban a számos vászonrétegből összeragasztott, merev mellényt alkotó vért (linothórax) volt. Ezt a vértet többnyire fémlemezekkel vagy pikkelyekkel is megerősítették. A páncél maga egy karlyukakkal ellátott mellvértből és kétrétegnyi „tollra” vágott aljból (pterügesz) állt. A vértet a test köré tekerték, és a baloldalon fűzték össze, ahol a pajzs takarta. 

A vértet két, a vállon előrehajlított, és elöl a mellhez lekötött váll-lap tette teljessé. Számtalan minta, felhajtható pterügesz és különféle típusú váll-lapok voltak használatban.

A fejet bronzsisak védte, amelynek gyakran, de nem minden esetben, lósörény forgója is volt.
Válószínuleg az-itt ábrázolt típus - a „korinthoszi” - volt a legelterjedtebb, de sok különböző fajta volt még használatban.

A lábakat egy pár lábvért védte, amelyek pántok nélkül szorultak a lábszárra. Korábban comb-, kar- és lábfejvérteket is használtak de a perzsa háborúk idejére ezek - mivel akadályozták a mozgást és túl nehézzé tették a felszerelést - nagyrészt már kimentek a divatból. A hoplita azonban enélkül is jól volt védve.

Athéni hoplita


Források: rómaikor.hu és wikpédia.hu

A Moly erotika királynője: Chrissie

0

Igazán nem mondható unalmas személynek. Fő irányvonala a BDSM.  Valódi erotikus irodalom-függő.

Kedves urak, kössék be a biztonsági öveket!

(Kilenc kérdést Bleeding_Bride és egyet én tettem fel Chrissienek.)

Rajongásod tárgya az erotika, ami aktivitásodból kiderül. Mikor ismerkedtél meg az erotikus irodalommal?

14 éves éves korom óta olvasok erotikus irodalmat, de 18 éves korom óta mondhatjuk azt, hogy komolyabban is foglalkozom vele.

Olvasmányaid legnagyobb hányada erotikus irodalom. Néha nem érzed szükségét, hogy változtass? Nem tűnik már a sokadik kötet után, hogy egyhangú a téma?


Ez így van! De azért ne felejtsük el, hogy a Molyon fent lévő olvasmányaim csupán a töredéke a valóban olvasott könyveimnek, hisz csak ez év elején regisztráltam az oldalra. Régebben rengeteg pszichológiai könyvet , illetve pszicho-thrillert és Rejtőt olvastam. De igazából a nagy favorit mindig is az erotikus irodalom volt. Egyáltalán nem egyhangú a téma, ahogy a szex sem az ;)

Tud neked még egy erotikus regény újat nyújtani?

Természetesen tud, hisz minden könyv olvasása közben egy másik világba csöppenek, és próbálok minél jobban elmerülni az adott könyv írójának a gondolataiban, hogy vajon milyen indíttatásból ragadott tollat, hogy megírja a könyvét.

Mit gondolsz arról, hogy bár a molyon nagyon ridegen kezelik az irodalom ezen ágazatát, neked mondhatni komoly támogatói köröd alakult ki? (köztük olyanok, akik több ízben hangot adtak a műfaj iránti elutasításuknak)

Azt gondom, hogy az erotika és a pornográfia még mindig eléggé tabunak minősül.
Ehhez fel kell nőni. Emlékszem annak idején még a VHS kazetták korszakában, rengeteg pornófilmet kölcsönöztem videótékából. Már ott észrevettem, hogy az emberek csak pironkodva mernek a pornókazettákhoz nyúlni, hogy jajj istenem csak valaki meg ne lássa. De ugyanez a helyzet ha az ember bemegy egy szex shop-ba.
Az embereket érdekli az erotika, ez már így van ősidők óta, csak sokan félnek nyilvánosan felvállalni, mert hát biztos hogy nem annyira menő, mint klasszikus irodalmat olvasni. Jelzem semmi bajom a klasszikusokkal, hisz van pár kedvencem abból a műfajból is.
De hogy visszatérjek a kérdésére, a komoly támogatói körre: én azt gondolom, hogy azzal, hogy én felvállaltam, hogy nagy rajongója vagyok az erotikus irodalomnak, többen bátrabbak lettek, és fel merték vállalni azt, ami eddig ezen az oldalon cikinek számított. De elég ha megnézi az erotikus könyveknél az értékeléseket „Jajj nem is tudom miért olvastam ezt el, soha többé, kitüntetést érdemlek amiért elolvastam” és
ezek az emberek azok akik legelőször megveszik az újonnan megjelen erotikus könyveket. Ergo szeretik, csak ezt be nem vallanák, mert akkor mit gondolnának róluk.

Szerinted aki erotikus irodalmat olvas, miért teszi? Avagy a többség miért zárkózik el?

Miért olvas valaki erotikus irodalmat? Visszakérdeznék: Miért néz valaki pornófilmet?
De komolyra fordítva a szót, gondolom ahogy én is azért olvasnak erotikus irodalmat az emberek, mert remek kikapcsolódást nyújt, és esetleg olvasnak olyanról, amit átvihetnek a hétköznapi életbe, a szexuális együttléteikbe, megszínesítve így azokat.
Pl: Szürke ötven árnyalata, ebből a szembekötést, a fenékpaskolást remekül át lehet vinni a privát életbe, anélkül, hogy Bdsm-ről vagy bármilyen perverzióról beszélnénk.
Avagy a többség miért zárkózik el? Erre az előző kérdésnél azt hiszem válaszoltam is, de itt is elmondom, szerintem igazából senki nem zárkózik el, max nem a kedvence, vagy csak nem vallja be. A szex olyan része az életnek mint a levegő, mindkettőre szükség van :)

Milyen szinten fontos számodra a hétköznapi életben az erotika?


Rettentően fontos, ezért szorgalmasan gyakorlom is :)
A párkapcsolatokat legnagyobb részben ez tartja össze, hisz gondoljunk csak bele, ha nem működik a szex, akkor előbb-utóbb valamelyik fél félre fog lépni.


Hozzászólásaid alapján komoly hangsúlyt fektetsz ennek a témának. Mi az amit ez által pótolsz?

Vártam ezt a kérdést, de ki kell ábrándítsam, nem pótolok vele semmit. Egyszerűen szeretem. Nagyon kielégítő a szexuális életem, így elhiheti, hogy nem a könyvekkel fogom pótolni azt. Volt már rá precedens, hogy egy jó erotikus könyv olvasása közben annyira felizgultam, hogy egyből rámásztam a Drágámra, vagy ha épp nem volt itthon maszturbáltam egyet.
Sajnos sokan gondolják azt, hogy a nők az erotikus könyvek olvasásával akarják pótolni mindazt, ami hiányzik a szexuális életükből, nem mondom, hogy nem lehet ilyen, de akiknél ez van, azokat csak sajnálni tudom, és üzenném nekik, hogy néma gyereknek, anyja sem érti a szavát, tehát tessenek beszélni a vágyaikról , szexuális elképzeléseikről a párjuknak, higgyék el a siker sem fog elmaradni. A szemérmességnek csak kielégítetlenség a vége.
Egy gondolattal zárnám a válaszom erre a kérdésre:
Aki klasszikus vagy tudományos könyveket olvas az mit pótol vele?

Van akit riaszt ez a szintű nyíltságod?


Riasztani szerintem nem riaszt senkit, inkább megbotránkoztat.
Az a baj, hogy sokan azt hiszik , hogy aki nyílt az már könnyen kapható is. Sokan összekeverik a nyíltságot, és általánosítanak, ha valaki ennyire nyílt akkor biztos kurva.
De ez nem így van. Ha mindenki csak annyira lenne nyílt, mint én akkor szerintem sokkal szebb lenne a világ, mert őszintébb lenne.

Van olyan Chrissie, amelyik kicsit háttérbe tudja szorítani mindezt? Mit tudhatunk meg a hétköznapi énedről, arról aki elmegy a boltba, aki bár nő, de más elfoglaltságaival tölti az idejét?

Nem, olyan Chrissie nincs, olyan Chrissie van, aki mindezt jól összeegyezteti a hétköznapi élettel is.
A hétköznapi életemről: Pszichológus vagyok, bár már négy éve nem dolgozom a szakmámban, jelenleg kitartott nő vagyok, hogy ironikusan fejezzem ki magam.
A párom üzletember, a munkája miatt rengeteget utazik, így a hétköznapokban is vele töltöm minden időm. Külföldi tárgyalásokra kísérem, munkaebédekre, munkavacsorákra. Megteremtem neki a biztos hátországot, gondoskodom mindenről, hogy neki ne kelljen erre fecsérelnie az energiáit.
Ezenkívül nagy állatvédő és állatbarát vagyok. sokat járok kutyamenhelyekre, hogy segíteni tudjak. Kiviszem sétálni a kutyusokat, foglalkozok velük, és próbálok nekik gazdit találni.
Szeretek lőni, sportlövő vagyok, így egy héten egyszer ennek a szenvedélyemnek is hódolok.
Szeretek leülni a barátaimmal és egy jó pohár bor vagy martini mellett megvitatni az élet nagy dolgait, koncertekre, színházba, moziba járni és persze olvasni.
És mint minden nő, imádok vásárolni :D

Szeretsz főzni, ez a karcaid alapján is látszik. Mik a kedvenc ételeid?


Több kedvenc is van. Nagyon szeretem a magyar konyhát, az ízvilágot amit képvisel.
A kedvenceim pedig, csülkös bableves, gulyásleves, húsleves, töltött káposzta, és a baconbe göngyölt csirkemell salátával

Kaleidoszkóp - A troll

0

Úgy

 

A trollok a skandináv népmesékből származó misztikus óriások, akik a különböző irodalmi feldolgozásokban vad, agresszív hősökként jelennek meg, gyakran szerepelnek sötét, erdei környezetben. A skandináv meseirodalomból a romantikán át vezetett a trollok útja a fantasy irodalomig, és például J. R. R. Tolkien Gyűrűk ura és J. K. Rowling Harry Potter című regényében is szerepelnek. Természetesen a fantasy irodalommal kapcsolatos számítógépes játékokban is megjelentek a trollok.



Az internetes szövegkörnyezetben funkcionális, metaforikus jelentésváltozáson ment keresztül a troll kifejezés, és elsőként az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején jelent meg a troll új jelentéstartalommal. Ez az új jelentés a következőképpen írható le: a Usenet, majd később a fórumok, a csetszobák, a blogok közösségeiben azokat a szereplőket nevezik trolloknak, akik kizárólag provokatív, közösségromboló, heccelődő céllal jelennek meg, kötekedő magatartást tanúsítanak. A troll tehát egy misztikus, mesebeli lény nevéből valós, magatartásforma nevévé vált. A trollok magatartása és a közösségromboló, provokatív, vitázó internetes szereplők magatartása megegyezik, hisz veszélyesek egy közösségre nézve. Így módosult, bővült az alapkifejezés

A troll főnév, ám az angolban a folyamatot is képesek kifejezni ennek a szónak a továbbképzett formájával: a trolling jelentése és alakja hozzávetőlegesen a trollozás, provokálás, közösségrombolás alakokkal fejezhető ki.


Elgondolkodtam, léteztek-e az irodalomban trollok. Voltak-e provokatív írók, költők? Létezik-e olyan műfaj, hogy troll-regény? Úgy,mint városmese. Még keresem őket...

Kedves olvasóim segíthettek a keresésben!
Gyűjtsünk össze irodalmi trollkodást közösen!

Made in Japan 3.

0

Horimono azaz a japán tetoválás.

Rövid története: A XVIII. századra eredeztethető a kialakulása, amikor a feudális viszonyok ellen lázadó néprétegek eleinte kis létszámban magukra tetoválták a kor fametszőinek, festőinek híres rajzait, karcait. Többek között példaként szolgáltak a korábban blogon közölt Kitagawa Utamaro remek képei. Edóban, a hajdani Tokióban terjedt el a mára népszokássá váló tetoválási művészet. A szamuráj kultúra elleni lázadás eredményezte az elterjedését. A nép zöme - főleg a fafaragó munkások - unta a kötött, kőkemény hagyományokhoz fűződő rendszert, ezért új irányt vett a kultúrában.
Például tanka daloknak, új stílusú novelláknak, drámáknak és színházi előadásoknak kezdtek el hódolni. Jelképükké a tetoválás vált. Fő motívumok a japán mitológiából származó kígyók, sárkányok illetve kínai oroszlánok voltak. A fent említett fafaragók (ukioyék) saját maguk szerszámaival, fájdalmas eljárás során szinte a fél testüket tetoválták. Közülük kerültek ki a későbbi mesterek, akik az egyre növekvő tömegeket díszitették. A XIX. század közepére már kultikus dologgá "fajult", számos szalont, sőt expót (vásár) hoztak létre ahol elkészítették vagy megbeszélték a tetkó szerelmesei a műveket. Egyik leghíresebb tetoválóművész Horiuno volt, munkái máig fennmaradtak festményeken, rajzokon.

 

 

Heti mottó - Újabb adag az Angyali játszmából!

0

Carlos Ruiz Zafón könyve zseniális remekmű. Megfogott a misztikuma,  a hely varázsa.

Barcelonáé és az Elveszett KönyvekTemetőjéé. Ime a heti "zsolozsma"

Ez a hely: titok. Szentély. Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük. Valahányszor egy könyv gazdát cserél, vagy csak átfutja valaki, növekszik és erősödik a lelke. Ezen a helyen örökké élnek a könyvek, amelyekre senki sem emlékezik, amelyek elvesztek az időben, de mindvégig várják, hogy felfedezze őket egy új olvasó, egy új lélek…

654. oldal
Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma